Folytatódik a koreai együttműködés

Az egyetemi válogatott ebben a szezonban 18 férfi és 13 női sportolóból állt. Egyetlen edző vezetésével folytak az edzések, jégen és szárazon egyaránt. A technikusi feladatok és az edzésprogram tervezése is erre a személyre hárult. Mivel a nemzetközi sikereket és a folyamatokat ők is figyelemmel követik, tudták, hogy a magyar csapat technikusa és segédedzője vagyok, tehát a tisztelet és a fegyelem az első pillanattól adott volt a részükről. A feladatom elsősorban a korcsolyák precíz és szakszerű beállítása volt, de az edzésmunkához is hozzátehettem a meglátásaimat. Nagyon jó alkalom volt arra, hogy a keleti és az európai edzésmódszerek előnyeit és hátrányait, hibáit átbeszéljük. 

Kamatoztatható-e itthon az ott látott és tanult technológia, valamint edzésmódszer?

A koreai sport európai szemmel nézve sok esetben nevezhető kínszenvedésnek. A mindennapos hajnali kezdés, a szigorú és kemény edzésmunka, az internátus szabályai, illetve az edzők katonai szigorúsága nehezen akceptálhatók Európában. Számomra a legtöbbet a jeges edzésmunka alatt tanult újdonságok, illetve a sportágspecifikus gyakorlatok kivitelezésében látottak adták a legtöbb információt. Ebben a két említett szegmensben a dél-koreai short trackesek véleményem szerint az élen járnak. Alkalmam volt több remek sportoló korcsolyáján dolgozni, a jeges edzések alatt felmerülő problémákat megoldani, illetve a videóelemzések alapján azokon fejleszteni. Egy kiemelkedő eset, amikor az idei Winter Universiade Games rövidpályás gyorskorcsolya 500 méteres győztesének Choi Min-jeong sikerült a felszerelését olyannyira finomítani és specializálni, hogy az eddigi 8:05-ös köridejét 7:98-ra tudta lerövidíteni. Azt hiszem ez volt az a töréspont, ahol a csapat bizalmát és tekintélyét elnyertem! Sok lekorcsolyázott ív és versenyhelyzet penge adatait lementve és hazahozva úgy gondolom, hogy tovább finomíthatjuk a magyar gyorskorcsolya-válogatott felszereléseit. A sportágspecifikus gyakorlatokat, illetve a jeges edzéseken látott – eddig ismeretlen – elemeket egyaránt alkalmazni fogjuk itthon, már az idei szezonban is! 

Az edzések során alkalmam volt megismerkedni és megbarátkozni a pekingi téli ötkarikás játékok 1500 méteres férfi bajnokával, Hwang Dewonnal, illetve a mindennapos edzésmunka alatta Victor Ahnnal, a koreaiak és az oroszok többszörös olimpiai bajnokával. Több tapasztalt és sikeres edzővel és sportolóval is sikerült baráti viszonyt kialakítanom, ezek névsorát hosszú lenne taglalni.

Tervben van-e a koreai csapattal való együttműködés?

Az idei felkészülés harmadik edzőtáborát Dél-Koreába terveztük a férfisor számára. Szeretnénk, ha a legjobbakkal készülhetnének az idény megmérettetéseire. Minden szempontból hasznos lenne számukra látni ezt a világot és betekintést nyerni az ázsiai edzésmódszerekbe. Részemről sikerült egy olyan baráti, szakmai és edzői kapcsolatot kialakítani, amely által folytatható lenne a további, a Koreai Nemzeti Sportegyetem keretén belüli továbbképzés és tanulás. Szeretném, ha ez a kapcsolat nem fakulna el és idővel minél több magyar edző és sportoló vehetne részt az ott megrendezésre kerülő edzőtáborokban. 

HUNSKATE Media

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség