Főpróba aranyakkal

Három ifjúsági válogatott bokszoló is döntőzött a 93. Papp László felnőtt országos bajnokságon. A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezett viadalon a korosztályos válogatott ökölvívók többsége elindult, hogy még az év vége előtt ismerkedjen a felnőtt mezőnnyel, amelyben jövőre helyt kell állnia.

Majer Dániel A nemzetközi szövetség által bevezetett szabályváltozások miatt az ifjúsági ökölvívó-válogatott tagjai jövőre a felnőttek között folytatják. Nekik remek terep volt a 93. Papp László felnőtt országos bajnokság a ráhangolódásra. Hármuknak ez annyira jól sikerült, hogy meg is nyerték súlycsoportjukat.

Füzesy Zoltán, az ifjúsági válogatott vezetőedzője szerint nagyon magas színvonalú bokszot láthattak a döntő napjára kilátogatók. A mezőny átlagéletkora mindössze 22 év volt, ezért az ifjúsági korú fiatalok sem érezték idegenül magukat a felnőttek közt. „Számos olyan ökölvívó szerepelt a fináléban, aki tavaly vagy tavalyelőtt még az ifjúsági korosztályban szerepelt.”

Szaka a bajnoki győzelme után Fotó: Digi Sport

Szaka a bajnoki győzelme után  •  Fotó: Digi Sport

A fiatalok közül kiemelni értelemszerűen a három döntős teljesítményét lehet, ők mindhárman magyar bajnoki címet nyertek. „Az ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmes, negyvenkilenc kilós Virbán Gábor nagyon magabiztos volt, hozta a szokásos formáját, simán győzte le Szabó Kristófot. Ötvenkét kilóban Szaka István remek meccset vívott a két éve még szintén ifiben szereplő, felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes Csóka Nándorral. Szoros csata volt az övék, váltakozó harci szerencsével, végül Szaka győzött, de akkor sem lepődtünk volna meg, ha nem az ő kezét emelik a magasba. Nyolcvanegy kilogrammban Tallósi Péternek a tavaly még ifjúsági válogatott Lukácsy Bence lett volna az ellenfele, de ő sérülés miatt nem tudott kiállni a döntőre.”

A novemberi szentpétervári ifjúsági világbajnokságot megjárt bokszolók közül a fináléba jutók mellett többen is ringbe szálltak a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. A 60 kg-ban érdekelt Serbán Henriknek meg kellett elégednie az ötödik hellyel, miután a pécsi Bagó Jánostól kikapott a negyeddöntőben, akárcsak a 91 kilós Kocsis Richárdnak, akinek Kiss Balázs állta útját. „Ricsi szoros meccsen maradt alul kettő-egyre, főként taktikai hiányosságai voltak, amelyeket a jövőben ki kell javítania. Ugyanez érvényes a hetvenöt kilós Árpád Viktor technikájára is. Tehetséges srác, de sok munka vár még rá. Ezzel együtt jól bokszolt.”

Az AIBA decemberi kongresszusán válik majd hivatalossá az a döntés, amelynek értelmében a jövő évtől lejjebb viszik az utánpótlás-korosztályok felső korhatárát. Az ob-n részt vevő ifjúsági ökölvívók így 2017-től a felnőttek között folytatják.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS