Főpróba és keretszűkítés

A norvégok elleni 3-2-es győzelemmel hangolt a magyar leány U18-as jégkorong-válogatott a vasárnap kezdődő budapesti korosztályos vb-re.

STJ Igen erős rivális, Norvégia ellen tartotta meg világbajnoki főpróbáját az U18-as magyar leány jégkorong-válogatott. A korosztályos divízió I/A csoportos vb vasárnap kezdődik a Tüskecsarnokban, s a csütörtöki tesztmeccsnek is a budai jeges központ adott otthont.

Odnoga Lotti és társai sikeres vb-főpróbát tartottak Fotó: Medgyes László/Facebook

Odnoga Lotti és társai sikeres vb-főpróbát tartottak  •  Fotó: Medgyes László/Facebook

Buzás Norbert szövetségi edző már a hét elején ki akarta jelölni a végleges vb-keretet, ám aztán úgy határozott, a névsorolvasással megvárja a Norvégia elleni találkozót. A kapuban Horváth Vanessa kezdett, s összesen három védőpárt és négy csatár triót nevezett a szakmai stáb. Nem indult túlságosan jól a meccs, mert 1 perc 49 másodperc elteltével Sőléd Orsolya bottal akasztásért kénytelen volt kiülni a büntetőpadra. A 8. percben Emilie Johansen kapott 2+10 percet, de sem ezzel a lehetőséggel, sem a harmad második felében Marthe Papsdorf kisbüntetésével nem tudtak mit kezdeni a mieink. Egy páros kiállítás alatt – Páterka Lilla és Christine Fürseth is magas bottal játszott – viszont Mayer Fruzsina megszerezte a vezetést a magyar válogatottnak, így 1-0-val vonultak pihenőre a felek.

A folytatásból csak 1 perc 20 másodperc telt el, amikor Emilie Johansen újra helyet foglalt a számára már oly ismerős büntetőpadon. Ám sem ezt, sem a Millie Sirum kiállítása miatt fórt nem sikerült hasznosítani. Igaz, az emberhátrányos védekezésünk viszont működött, hiszen Odnoga Lotti kiállítását is megúsztuk. A 31. percben ezzel együtt kapust cserélt Buzás Norbert, a mérkőzés második felében Maruyama Yumi őrizte a magyar hálót. Ebben a felvonásban végül nem született gól.

Annál mozgalmasabban indult a harmadik játékrész, amelyben már Julianna Dahl védte a vendégek kapuját. Egy perc 16 másodperc elteltével Nora Christiphersen kapott 2 percet bottal akasztásért, és ezt az előnyt végre sikerült értékesíteni Horváth Dominika révén. Ám hiába tűnt megnyugtatónak az előny, ha a folytatásban 1 perc 18 másodperc alatt elolvadt. Előbb Puskás Noémi, majd Odnoga Lotti kiállítását váltották gólra a norvégok, mindkétszer Ingrid Berge jóvoltából. A többség már elkönyvelte a döntetlent, ám 9 másodperccel a harmadik harmad vége előtt Szamosfalvi Petra megszerezte a győzelmet érő harmadik magyar találatot.

Vb-felkészülési mérkőzés, Budapest
Magyarország–Norvégia 3-2 (1-0, 0-0, 2-2)
Tüskecsarnok, vezette: Pálkövi Zsombor, Gebora Zita, Palla Zoltán
Magyarország:
Horváth V. (Maruyama) –
Fodor, Mayer; Gaitz, Szamosfalvi; Faggyas, Preisinger –
Szick, Váradi, Páterka; Puskás, Odnoga, Horváth D.; Horváth I., Sőléd, Cselényi; Sándor-Székely; Fecske M., Kovács Cs.
Gólok: 17:04: Mayer (Odnoga) 1-0;41:38: Horváth D. (Szamosfalvi) +1, 2-0, 46:20: Berge (Tendenes, Sirum), +1, 2-1, 47:38: Berge (Tendenes, Sirum) +1, 2-2, 59:51: Szamosfalvi (Mayer) 3-2.

A Norvégia ellen találkozót követően Buzás Norbert kijelölte a végleges vb-keretet. A társulatból az utolsó szűkítésnél a kapus Varga Panna Luca kapus, a védő Balázs Noémi és a csatár Kovács Csenge csatár maradt ki.

A magyar U18-as vb-keret
Kapusok: Horváth Vanessa (születési éve: 1999, klubja KMH Budapest), Maruyama Yumi (2000, KMH)
Hátvédek: Faggyas Lilla (2002, Győri NEMAK ETO), Fodor Lilla (1999, MAC Budapest), Gaitz Hanna (2001, KMH), Mayer Fruzsina (2000, Vasas), Odnoga Lotti (1999, Vermont Academy), Preisinger Dorka (2001, KMH), Szűcs Anita (1999, UTE)
Csatárok: Cselényi Viktória (2000, UTE), Fecske Maja (2002, Jászberényi JE), Horváth Dominika (2000, KMH), Horváth Imola (2002, Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia B), Páterka Lilla (1999, UTE), Puskás Noémi (2000, Pesterzsébeti HC), Sándor-Székely Katinka (2000, Győr), Sőléd Orsolya (2000, Ferencváros), Szamosfalvi Petra (2000, DVTK Jegesmedvék), Szick Dorna (2000, MAC), Váradi Orsolya (2001, Ferencváros)

A magyarok vb-programja (minden meccs 19 órakor kezdődik)
január 8., vasárnap: Magyarország–Szlovákia
január 9., hétfő: Németország–Magyarország
január 11., szerda: Franciaország–Magyarország
január 12., csütörtök: Norvégia–Magyarország
január 14., szombat: Magyarország–Ausztria

 

 

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS