Fordításra készül a Ferencváros és a Kozármisleny

Egygólos hátrányban kezdi a Magyar Kupa negyeddöntőjének szerdai, felcsúti visszavágóját a Fradi, míg a Kozármisleny otthon igyekszik megfordítani a párharc állását a Békéscsaba ellen.

Kozármislenyben korántsem csak a kincstári optimizmus mondatja a szurkolókkal és a játékosokkal, hogy ledolgozható a Békéscsabával szembeni egygólos hátrány. Ősszel a Honvéd, a Puskás Akadémia és a DVTK is elvérzett a baranyai kiscsapat pályáján, így jogos a remény, hogy a Békéscsabát is sikerül legyőzni, és ezzel bejutni a sorozat elődöntőjébe. Ráadásul a csabai találkozón sem volt akkora a különbség a két csapat között, hogy temetni kellene a mislenyi reményeket, a 2-1-es Előre-siker szoros visszavágót sejtet.

– Jó esélyekkel vágunk neki a találkozónak, idegenben szoros meccset játszottunk a Békéscsabával, gólt is szereztünk, ezek után ötven százalékot adok magunknak a továbbjutásra – mondta az mlsz.hu-nak Lantos Levente, a baranyaiak korábbi élvonalbeli védője. – A mislenyi csapat mindig is arról volt híres, hogy példás az összefogás a klubon belül, nagyszerű a csapatszellem, mindenki kész a többiekért is küzdeni, bízom benne, hogy a csapatra jellemző lelkesedés ezen a mérkőzésen is sikert hoz majd. Nekünk általában fekszik, ha olyan csapat ellen lépünk pályára, amely kezdeményezőbb futballt játszik, mert így nagyobb területek nyílnak előttünk, lehetőségünk van a gyors támadójátékra. Azt már többször is bizonyítottuk, hogy magasabb osztályú riválisokkal is felvesszük a versenyt, ezért kellő önbizalommal lépünk pályára, igyekszünk ismét a saját játékunkat nyújtani. Már annak is nagyon örülünk, hogy idáig eljutottunk, de az a célunk, hogy újabb bravúrral kedveskedjünk a szurkolóknak.

Békéscsabán természetesen azon dolgoznak, hogy megakadályozzák a harmadosztályú rivális bravúrját. Az Előre az utóbbi fordulókban ígéretesen teljesített, döntetlent ért el a Videoton FC és az MTK otthonában is. A bajnokikon elsősorban védekezésben nyújtott magas szintű teljesítményt a Békéscsaba, és előnye birtokában most sem kellene mást tennie, mint megakadályozni, hogy az ellenfél gólt szerezzen.

– A Kozármislenynek gólt kell szereznie, ezért arra számítok, hogy ellenfelünk megpróbál támadni, meglátjuk, mekkora területünk nyílik ennek köszönhetően – mondta az mlsz.hu-nak Birtalan Botond, aki a három héttel ezelőtti odavágón góllal, és a mislenyi öngól előkészítésével járult hozzá csapata sikeréhez. – Idegenben mindig nehezebb pályára lépni, mint Békéscsabán, a pálya szűkebb és rövidebb, mint a miénk, de próbálunk majd alkalmazkodni a körülményekhez. Nagyon fontos számunkra a kupa, ugyanannyira, mint a bajnokság, ameddig csak lehet szeretnénk eljutni, ezért a szerdai mérkőzés végéig nem foglalkozunk a többi feladattal.
Kedden 15.00-tól egészen késő estig a Kozármislenyi Városi Sportcsarnok büféjében lehet elővételben jegyeket vásárolni a mérkőzésre. Az összecsapást a hölgyek és a gyermekek ingyen tekinthetik meg.

A kupakör rangadóján, a címvédő Ferencváros és a regnáló bajnok Videoton FC összecsapásán a fehérváriak állnak jobban, miután 1-0-ra sikerült legyőzniük ellenfelüket a Groupama Arénában. A párharc azonban közel sem dőlt még el, tudják ezt a Vidi játékosai is, akik hasonlóan szervezett, agresszív védekezésre készülnek, mint amivel a februári első mérkőzésen meglepték a zöld-fehéreket. A Vidi győztes bajnokival a háta mögött várja a kupacsatát, a Ferencváros ugyanakkor mintha hullámvölgybe került volna: a Viditől elszenvedett kupavereséget két nehézkesen megnyert bajnoki követte, míg múlt héten, a Budapest Honvéd otthonában esélye sem volt a győzelemre, a kispestiek teljesen megérdemelten tartották otthon a három pontot.
A felcsúti mérkőzésre szóló jegyek megvásárolhatóak a meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon. Amennyiben nem fogynak el a belépők elővételben (az eddig elfogyott jegyek száma alapján könnyen elképzelhető, hogy már jóval a kezdés előtt összejön a telt ház), a Pancho Aréna pénztárai a mérkőzés napján 17 órakor nyitnak, így a helyszínen is lehetőség nyílik jegyvásárlásra. Vendégbelépők a Groupama Aréna Jegypénztárában is kaphatóak (K-SZ.: 10.00-18.00).

A negyeddöntő egyetlen párharca tűnik lefutottnak az első mérkőzés után, az Újpest 8-1-es hazai győzelme után tetemes előnnyel utazik Tiszaújvárosba. Az újvárosiak szeretnének szépen búcsúzni a sorozattól, az Újpestnek pedig alkalmasint lehetősége lesz pihentetni a kulcsembereket a szombati, MTK elleni bajnoki derbire. A mérkőzésre 500 forint a belépő. A nyugdíjas és diák jegyek 200 forintba kerülnek. A mérkőzésre érvényesek az éves bérletek, a diákok pedig 14 év alatt ingyen tekinthetik meg a találkozót.

A Magyar Kupa negyeddöntőjének e heti programja:

Kedd:

DVSC-Teva – Nyíregyháza Spartacus, 18.00 (2-1)

Szerda:

Termálfürdő Tiszaújváros – Újpest FC, 13.30
(1-8) HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre, 13.30 (1-2)
Videoton FC – Ferencváros, 18.00 (1-0)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS