Fordult a kocka

A Puskás Akadémia a skót Celtic elleni 1-0-ás ifjúsági Bajnokok Ligája-siker alkalmával mutatta meg igazi arcát Komjáti András vezetőedző szerint. A győztes gólt szerző Damásdi Alex maga sem hitte, hogy a kapus kiejtheti a labdát, de nem is érdekelte: a lényeg, hogy előnyt szerzet csapatának a visszavágó előtt.

Nagy-Pál Tamás Jó érzés volt szerda este Felcsúton futballszerető magyarnak lenni. Manapság ugyanis ritkán élheti át azt az ember, hogy magyar csapat önbizalommal telve, a támadójátékot felvállalva lép pályára olyan komoly európai gárda ellen, mint a skót Celtic. Még, ha nem is a felnőttsorozatban, hanem az U19-eseknek rendezett ifjúsági Bajnokok Ligájában aratott 1-0-ás győzelmet a Puskás Akadémia.

Damásdi Alex

Dráma a hajrában  •  Forrás: puskasakademia.hu

Komjáti András vezetőedző szerint nincs semmi meglepő abban, hogy fiai ezt az arcukat mutatták, már régóta várta tőlük. „Tényleg nem látszott rajtuk az a kishitűség, ami erre a korosztályra jellemző a nemzetközi mérkőzéseken. A sikerünket ezen kívül a csapategységnek és a kiemelkedő egyéni teljesítményeknek köszönhetjük.”

A skótok is nagy önbizalommal kezdték a találkozót – az volt a nem titkolt céljuk, hogy már idegenben előnyt szerezzenek –, de meglepetten tapasztalták, hogy hiába támadnak le erőszakosan, a magyar fiúk felveszik a kesztyűt. „Nem féltünk tőlük – emlékezett vissza a győztes gólt szerző Damásdi Alex. – Mertünk játszani, és ütközni is. Próbálták felépíteni a támadásaikat, de keményen odaléptünk. Aztán szép lassan rájuk erőltettük az akaratunkat.”

Hiába játszott azonban fölényben a Puskás, a támadásokat nem sikerült góllal befejezni. Öt perccel a vége előtt jött az újabb lehetőség: emberelőnybe került a hazai csapat. „Bár már nem volt sok hátra, szerintem számított a kiállítás, mert talán éppen azért kaphattam a szélen teljesen üresen a labdát a gólom előtt” – így Damásdi.

A középpályás úgy értékeli a történteket: a gólja nem lecsúszott beadás volt, kapura lőtte a labdát, mert észrevette, hogy nagyon kinn áll a kapus. „Aztán láttam, ahogy meg akarja fogni, de az kicsúszik a kezéből. Meglepődtem a hibáján, de persze egyáltalán nem érdekelt, csak arra tudtam gondolni, hogy sikerült, nyertünk!”

És igaza volt: mert potyagól ide vagy oda, a Puskás teljesen megérdemelten került előnybe a visszavágó előtt. „Az ember végig bízik benne, hogy sikerül megszereznie a győzelmet az utolsó pillanatban vagy akár a hosszabbításban – magyarázta Komjáti. – Ez különösen igaz akkor, amikor még nyomunk is. Ideje volt, hogy így történjen, hiszen a korosztályos és a felnőttválogatottak is elég pontot vagy meccset veszítettek el a végjátékban. Most fordult a kocka.”

A szakember azonban realista: továbbra is ötven százalékot ad csapatának a továbbjutásra. „ Látva a brit játékosok mentalitását és a Helsinki elleni meccsüket, nagyon kemény visszavágó vár ránk. Az a taktika, amivel itthon pályára léptünk ellenünk, szerintem rendben van, nem kívánok rajta változtatni. Igaz, hogy minden valószínűség szerint a gólszerzési kényszer miatt jobban fogják erőltetni a skótok támadásokat, de úgy nagyobb területek nyílhatnak előttünk, és megvannak a támadóink, akik ki tudják használni.”

Ha pedig sikerül, vagyis legrosszabb esetben döntetlent ér el november 25-én Skóciában a csapat, akkor megéri a futballtavaszt, ahol a sorozat másik ágában zajló csoportküzdelmek második helyezettjei közül kaphatnak ellenfelet. Csak néhány a jelenlegi másodikak közül: Real Madrid, Manchester United, Atlético Madrid, Bayer Leverkusen…

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS