Formula Junior: A-liga kezdőként

SimTech

2016. június 23. csütörtök, 08:17

Ebben a cikkben a történetem mesélem el az A-ligával kapcsolatban, és néhány észrevételt is leírok a ligáról, ahol most teljesítettem első versenyen, az Európa Nagydíjat.

Kolbert Márió, a Formula Junior sorozat szerzője 13 éves, a Formula-1-et 2008 óta követi, eddig pedig egy időmérőt és futamot sem hagyott ki. Összefoglaló cikkeiben feleleveníti az egyes versenyek eseményeit, és értékeli a legfontosabb pillanatokat.

Az A-liga rFactoron belül indított bajnokság, ahol egymás ellen versenyezhetünk. Az A-ligára a Formula.hu oldalon lettem figyelmes, megkerestem az oldalukat és június 5-én jelentkeztem is, még aznap visszaírtak, hogy szívesen fogadnak, és hogy másnap már fel is mehetek a szerverre tesztelni. Másnap felmentem és egész kedvesen fogadtak, bemutatták a játékot, a modot, a pályát. Folyamatosan teszteltem, mivel eléggé le voltam maradva hozzájuk képest, és minél több kört mentem a pályán, annál jobban ment, egyre nagyobb tempóval tudtam futni a köröket. Izgalmas volt, hogy mindenféle dolgot (pl. kerékdőlésszög, rugózás, hűtő mérete) be lehet állítani, és az ilyenekkel órákat eltölteni. Én a Sauber csapathoz kerültem Gál Miklós csapattársaként, aki rengeteget segít és folyamatosan tanít.

Majd eljött a verseny napja, a 42 körös versenynek az utolsó helyről indultam neki. A rajtot elég szépen el tudtam kapni, habár a kerekek kipörögtek. Az első boxkiállásom a 11. körben történt meg, ahol lágyakról lágyakra váltottam. A 21. körben sajnos defektet kaptam, és kisodródtam a kavicságyba, ahonnan elég nehéz volt visszajönni, és a motor is túlmelegedett, nem sokkal később pedig leállt és kiállni kényszerültem. A mezőny elején hihetetlen csaták folytak. A futam végén Gál Miklós utolérte az ellenfelét, Kishalmi Dávidot, de megelőzni már nem tudta. A versenyt Kishalmi Dávid nyerte, mögötte Gál Miklóssal, a dobogó harmadik fokára Nagy Balázs kapaszkodhatott fel.

A társaság nagyon jó, el lehet velük beszélgetni.

Én hihetetlen jól éreztem magam, izgalmas volt, jó volt ilyen profikkal versenyezni.

Már nagyon várom a következő futamot, amit Silverstone-ban rendeznek meg.

Forrás: www.formula.hu – RSS