Pont került a kokainfogyasztáson ért szerb világbajnok ügyére

Nikola Radjen novosti.rs

Enyhítettek a büntetésén a szerb világbajnoknak, de még így sem láthatjuk egy jó ideig a vízben.
Nikola Radjen novosti.rs

Mint ismeretes négy évre tiltották a szerb világ-, és Európa-bajnokot kokainfogyasztás miatt. Nikola Radjen szervezetében 2015 februárjában az egyik mérkőzés után találták a szert, mikor doppingvizsgálatra hívták. Az eset után nem tagadott, és beismerte tettét, de a kiszabott büntetést túl soknak találta, ezért fellebbezett. Most végképp pont került a tavaly májusban kirobbant klasszis ügyére, hiszen a lausanni döntőbíróság úgy határozott, 2017 február 17-éig nem játszhat.

A játékos páratlan karriert futott be. 2009-ben világbajnok lett, 2012-ben Eindhovenben, 2014-ben Budapesten Európa-bajnok, a nem mindennapi címek mellett ötszörös Világliga-győztes és két olimpiai bronzzal is büszkélkedhet.

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS