Formula Junior: Az ultralágy debütálása

Új abroncsok, amik több mint a verseny felét bírják, Verstappen nullázása, a Red Bull hibázása. Ebben a cikkben a Monacói Nagydíj eseményeit dolgozzuk fel.

Kolbert Márió, a Formula Junior sorozat szerzője 13 éves, a Formula-1-et 2008 óta követi, eddig pedig egy időmérőt és futamot sem hagyott ki. Összefoglaló cikkeiben feleleveníti az egyes versenyek eseményeit, és értékeli a legfontosabb pillanatokat.

Időmérő

A mezőny teljes egésze az új lila jelölésű ultralágyakon jött ki. Nasr autója már a felvezető körén elfüstölt, és a vezetőség kénytelen volt a piros zászlót belengetni. Nem sokkal később Verstappen a 15-ös kanyarba bemenet kitörte a jobb első felfüggesztést, majd a 16-os kanyarban lévő sárga hupli megdobta az autóját, és a falnak csúszott. Másodszor lengették a piros zászlót. Rajtuk kívül még Wehrlein, Haryanto, Palmer és Ericsson esett ki. A Q2-ben már kicsit kevesebb izgalomban lehetett részünk, Magnussen, Grosjean, Massa, Button, Gutierrez és Bottas búcsúztak a második szakaszból. A Q3-ban a két Ferrari nem szerepelt túl jól, ellenben Ricciardoval, aki az első helyen végzett, a második Rosberg, harmadik pedig a motorproblémákkal küzdő Hamilton lett.

Futam

Raikkönen váltócsere miatti 5 rajthelyes büntetést kapott, így csak a 11. pozícióból tudott rajtolni. Az időjárás átformálta a taktikákat, mivel elkezdett esni az eső. A rajt a Safety Car mögött indult el, és csak a 8. körben kezdhették meg a valódi futamot. Az első kanyar előtt Palmer elvesztette az irányítást az autó felett és a falhoz vágta, viszont most nem a valódi Safety Car, hanem a Virtuális Safety Car jött be. A 11. körben Kimi Raikkönen csúszott a falnak, magával rántva Grosjeant, majd az alagút végén kénytelen volt a finn világbajnok feladni a versenyt. 9 körrel később Kvjat és Magnussen talált egymásra a Rascasse kanyarban.

Hamilton a 31. körben állt ki először és utoljára a verseny során. Egy körrel később Ricciardo is jött, csakhogy a Red Bull óriási hibát követett el, mert nem hoztak ki gumikat számára, így 10 másodpercet ott is hagyott. A boxkiállás után az ausztrál folyamatosan a nyomában volt Hamiltonnak, többször is próbálkozott, de sikertelenül. A 35. kör elején Verstappen odavágta az autóját, ismét be kellett küldeni a Virtuális Safety Cart. 15 körrel később a két Sauber összeütközött a Rascasse kanyarban, majd a Virtuális Safety Car újra bekapcsolt. A dobogó harmadik fokára Perez állhatott fel, őt megelőzte Ricciardo, a versenyt Hamilton nyerte. Én erre a futamra 10/10 pontot adok, mert volt benne fordulat, izgalom, igazi verseny.

Csapatok értékelése

Mercedes: Hamiltonnak nagyon jól jött ez a győzelem, igazi lelkifröccs volt számára. Rosberg jóval lassabb volt, mint brit csapattársa, szerintem jól döntött a csapat, amikor utasítást adott, hogy engedje el.

Ferrari: Ez sem Raikkönen hétvégéje volt. Vettel is jobb versenyre számított, már neki is jól jönne egy győzelem. Szerintem a csapatnak ez az év sem lesz túl jó, egyre jobban látszik, hogy a Red Bull is leelőzi őket.

Red Bull: Verstappen kiesése kicsit amatőr hiba volt, de persze ez bárkivel megtörténhetett volna. Ricciardo hatalmas hétvégét ment, megvolt a tempójuk, úgy látszik bejött a fejlesztés. A verseny alatti esemény elég érdekesen alakult, ahogy nem hozták ki az abroncsokat a garázsból. Ha nem rontják el a boxkiállást, Ricciardonak a győzelem is meglett volna.

Williams: Ez egy nagyon rossz hétvége volt, folytatták a balszerencsés sorozatukat, Massa 10., Bottas pedig 12. lett.

Force India: Hihetetlen versenyt futott Perez, nagyon megérdemelte ezt a dobogós pozíciót, és a csapattársa is jól ment, habár a 6. helyen végzett.

Toro Rosso: Kvjat balszerencse-sorozata is folytatódik, kiesett a Magnussennel való ütközés miatt, míg a csapattársa, Sainz a 8. helyen ért célba.

McLaren: Fejlődik a csapat, ezt szabad szemmel is lehet látni, Alonso 5., Button 9. lett.

Haas: Ezen a versenyen sem sikerült pontot szerezni, mert Gutierrez a 11. és Grosjean a 13. pozícióban végzett.

Renault: Mindkét pilóta összetörte az autóját, Palmer megcsúszott, Magnussent pedig Kvjat lökte ki.

Sauber: A csapat a csőd szélén áll, de a két pilóta összeütközik, értehetetlen eset.

Manor: Nem mentek rosszul, van még hova fejlődni, de én azért remélem, hogy a Manort még láthatjuk a középmezőnyben csatázni, és nem csak a mezőny végén menni.

Statisztikák

Hamilton autóján az ultralágy abroncsok 47 kört bírtak ki, a Pirelli csak 20-at jósolt

A Ferrari 15 éve nem aratott győzelmet Monaco utcáin

A leggyorsabb teljes boxkiállás a Williams csapathoz fűződik, 24.64

Már 8 pilótának van büntetőpontja, és itt Kvjat vezet, 6 ponttal

Forrás: www.formula.hu – RSS