Formula Junior: Hamilton pechsorozata

F1

2016. április 21. csütörtök, 10:49

A négy defekt az edzéseken és versenyen egészen jól megkavart mindent, és ez mellé még a régi időmérős rendszert is visszahozták. Ebben a cikkben a Kínai Nagydíj eseményeit írjuk le.

Kolbert Márió, a Formula Junior sorozat szerzője 13 éves, a Formula-1-et 2008 óta követi, eddig pedig egy időmérőt és futamot sem hagyott ki. Összefoglaló cikkeiben feleleveníti az egyes versenyek eseményeit, és értékeli a legfontosabb pillanatokat.

Időmérő

Az időmérő első részét még néhol vizes pályán kezdték, aminek első áldozata Wehrlein lett, aki a célegyenesben vesztette el az irányítást az autó felett. Hamilton egy mért kört sem futott és ezzel ő is kiesett, mellette még Haryanto, Palmer, Gutierrez és Magnussen. A Q2-ben Nasr, Ericsson, Grosjean, Button, Alonso és Massa esett ki. A Ferrarik jól mentek, de Vettel a 4., Raikkönen pedig a 3. lett, 2. Ricciardo a Red Bullal, és az első Rosberg 1:35.402-es idővel.

Verseny

Az első körben Vettel meglökte a csapattársát, aki mellett Hamilton is megsérült. Ricciardo az első körben defektet kapott. Ericsson és Grosjean is összeértek a verseny első körében, a futam után pedig Grosjean néhány keresetlen szóval illette a Sauber pilótát. A 4. körben bejött a Safety Car a leszakadt darabok miatt. Hamilton gumitaktikája gyökeresen megváltozott. Vettel a 14. helyről kezdett neki a Safety Car utáni időszaknak. A versenyen a legtöbb előzés rekordja is megdőlt, mert átlagosan egy körre két előzés jutott. Nico Hülkenbergé lett a leggyorsabb kör 1:39.824-es idővel. A versenyt Rosberg nyerte zavartalanul, második lett Vettel és a dobogó harmadik fokára Kvyat ért fel a Red Bullal.

Csapatok értékelése

Mercedes: Hamilton balszerencsesorozata folytatódott, de azért a 22. helyről a 7.-re felért, Rosberg pedig zavartalanul rajt-cél győzelmet aratott.

Ferrari: Vettel hibája az elején eléggé megkeverte a lapokat, és ezzel megváltoztatva az egész versenyt, habár a 2. helyre felért. Szerintem, ha nem rontja el, első is lehetett volna. Vettel a verseny végén ok nélkül hibáztatta Kvyatot, feleslegesen kapta fel a vizet. A Ferrarinak már érik a győzelem, lehet, hogy Oroszországban már nyerhetnek.

Red Bull: Nagyon jól mentek, igazán megtáltosodott az a bika az autón. Kvyat 3., Ricciardo pedig 4. lett. A Red Bullnak szerintem ez csak egy hirtelen fellángolása volt, nem tudják legyőzni idén a Ferrarit.

Williams: Elég gyengén mennek mostanában, ez nem az ő évük lesz, Massa 6. Bottas pedig a 10. lett.

Haas: Grosjean sikersorozata véget ért, csak a 19. lett, csapattársa 14.

Toro Rosso: Verstappen és Sainz is jó hétvégét futottak, habár lett volna még több is bennük, 8-9. helyen végeztek.

Force India: Perez éppen hogy lemaradt a pontszerzők közül, 11. lett, míg Hülkenberg csak a 15. helyen ért be.

McLaren: Úgy látszik, kezd feléledni a McLaren, egyre jobbak, Alonso 12., Button 13. lett.

Renault: Palmer sajnos csak a 22. lett, de Magnussen felhozta az autót a 17. helyig.

Sauber: Folytatják a rossz teljesítményüket, Ericsson a 16., Nasr a 20. lett, rosszabbak, mint tavaly voltak, én többet várnék tőlük!

Manor: Wehrlein ismét elverte csapattársát, Haryantót, aki a 21. lett, a német pedig 18.

Forrás: www.formula.hu – RSS