Fradi: Felesége komoly betegsége miatt távozik a nyáron igazolt légiós – hivatalos

Beigazolódtak a korábbi külföldi sajtóhírek:

pénteken szerződést bontott a Ferencváros és a 2022 nyarán igazolt dán hátvéd, Rasmus Thelander.

A Fradi kiemeli, hogy a klub a játékos kérésének megfelelően járt el.

– Rasmus néhány hete keresett meg azzal, hogy a feleségénél komoly egészségügyi problémák léptek fel, ennek kezelésével kapcsolatban pedig Dániában már van tapasztalatuk, ezért a család szeretne hazamenni, hogy Rasmus a lehető legjobb orvosi ellátást tudja biztosítani a feleségének. Kérte, hogy ezt figyelembe véve bontsuk fel a szerződését – magyarázta Hajnal Tamás sportigazgató a klubhonlapon. – Az FTC számára család és az egészség mindennél fontosabb, így természetesen elfogadtuk a játékos kérését. Ezúton is szeretnék mielőbbi gyógyulást, felépülést kívánni a családnak, bízva abban, hogy minden megfelelően fog alakulni.

Rasmus Thealander összesen 7 tétmérkőzésen lépett pályára az FTC mezében: három-három BL-selejtezőn és bajnokin, valamint egy MOL Magyar Kupa-meccsen.

– Amikor a nyáron megérkeztem, izgatott voltam, hiszen tudtam, hogy a Ferencváros egy nagy klub. Hamar beilleszkedtem a csapatba, emellett a családom és én is nagyon élveztük a budapesti életet. Jó volt nap mint nap bejárni a népligeti edzőközpontba, különleges volt számomra ebben a magas színvonalú futballközegben dolgozni – kezdte Rasmus Thelander– Nem tudom, hogy egy napon visszatérek-e. A legfontosabb, hogy a családommal most visszatérünk Dániába, hálás vagyok a klubnak, hogy elfogadta a kérésemet és lehetővé tette ezt.

A korábbi sajtóhírek azt is írták, hogy Thelander egyik excsapatához, az Aalborghoz térhet vissza, erről azonban hivatalos bejelentés egyelőre nem történt.

A Honvéd volt edzője állítja, a rasszizmus űzte el Magyarországról: “Ekkor jöttem rá, hogy ez nem az az ország és nem az a klub, ahol a karrieremet előrevihetem”