Francia játékos lett a GT Academy európai bajnoka

SimTech

2015. október 17. szombat, 17:19

A PlayStation-játékos az egész életét megváltoztató megmérettetés után most lehetőséget kap, hogy megvalósítsa álmát, és a Nissan versenypilótája legyen.

A 2015-ös NISMO PlayStation® GT Academy European Race Camp tábor látványos záróeseményére, az Abu-Dzabiban található Yas Marina versenypálya reflektorainak fényében került sor. A dobogó legfelső fokán a büszke és örömmámorban úszó francia Gran Turismo®-játékos állt, aki csak ekkor fogta fel, hogy milyen sorsfordító lehetőséget is kapott.

A Lyonhoz közeli Meyzieu-ben élő 22 éves Romain Sarazin közgazdaságtant és menedzsmentet tanul, az Abu-Dzabiban megrendezett Race Campen pedig 11 ország 56 versenyzőjénél bizonyult jobbnak. Az egész héten kitűnően teljesítő Romaint Olivier Pla, francia mentor és NISMO LM P1-pilóta gondolkodás nélkül jelölte a hatkörös, döntő futamra, amelynek során egy Nissan 370Z volánja mögött kellett helytállnia. Az igen szoros versenyt Romain hiba nélkül, a legjobb köridővel teljesítette, és ezzel elnyerte a GT Academy 2015-ös európai bajnoki címét.

„Nagyon izgatott vagyok” mesélte. „Tudtam, hogy nagyon jól kell startolnom, mert később nehéz lesz az előzés. Amikor lehagytam Bent az első kanyarban, nyugodtnak kellett maradnom, és növelni kellett az előnyömet. Láttam, hogy a többiek küzdenek egymással mögöttem, és ez megkönnyítette a dolgomat. Ez hatalmas eredmény, ami az egész életemet meg fogja változtatni. Nagyon szerencsés vagyok, mert lehetőséget kaptam megélni az álmomat, és már alig várom, hogy belevághassak!”

Idén a GT Academy, a Nissan és a PlayStation a „#RacingDriverWanted” (Versenypilótát keresünk) üzenetet küldte a világnak. Az Abu-Dzabiban megrendezett Race Camp során pedig meg is találták. Romain most megkezdi a GT Academy átfogó pilótaképzési programját, amelynek célja, hogy a NISMO-versenyzők csapatához csatlakozva nemzetközi versenypilótaként bejárja a világot.

„Lenyűgöző volt látni ezt a versenyt, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a srácok közül még senki sem versenyzett korábban” fűzte hozzá Adrian Newey, a Red Bull Racing technikai vezetője. „Még egy koccanás sem történt. A start után nagyon szoros volt a verseny. Romain ügyes volt: már az elején előnyt szerzett, és ezt ki is használta, amíg a többiek lassították egymást mögötte. Nagyon jól kezelte az előnyét, jó volt nézni.

„Izgalmas élmény ellátogatni ide, és élőben nézni a GT Academyt. Úgy gondolom, hogy a hagyományos gokart- és Formula-versenyek költségeinek növekedésével ez a program az álmaikat megvalósítani próbáló fiatalok motorsportba jutásának egyre fontosabb útja lesz a jövőben. Nagy kár, hogy csak egyvalaki győzhet.”

Az abu-dzabi-i Race Camp hihetetlen élmény volt a játékosok számára. A sokszor 40 fok feletti hőségben kemény kihívásokat kellett kiállniuk, de belekóstolhattak a nemzetközi versenypilóták életének napos oldalába is. A Yas Marina látványos Forma-1 pályának tőszomszédságában található Viceroy Hotelben megszálló versenyzők hihetetlen élményekkel gazdagodhattak. Nissan GT-R-ekkel versenyezhettek a híres „semmibe vezető hídon”, Nissan 370Z-kkel a versenypályán és a Yas drag pályáján, homokfutókkal mérhették össze tudásukat a dűnék között, és bizonyára a látványos sivatagi tájon sátorban eltöltött éjszaka is sokáig emlékezetes élmény marad mindenki számára.

A GT Academy Race Camp izgalmas pillanatait Európában 2015 végén és 2016 első hónapjaiban a GT Academy tévéshow-k nézői is élvezhetik. A 2015-ös GT Academy programról részletesebben a következő platformokon lehet tájékozódni: www.facebook.com/GTAcademywww.gran-turismo.com és a @GTAcademy Twitter-fiókja. #RacingDriverWanted

Forrás: www.formula.hu – RSS