Franciaországi teszten

Három erős meccset játszott Franciaországban a serdülőfiúk kézilabda-válogatottja: Svájc és Izland legyőzése nem okozott gondot, ám a házigazdát – Vágó Attila szerint részben a játékvezetők közreműködésének köszönhetően – nem sikerült felülmúlni.

reb Már-már franciaországi túrának is beillett a serdülő-fiúkézilabdázók tornája: az Amiens-ben megszálló csapat csütörtöktől vasárnapig mindennap más helyszínen játszotta mérkőzését a négycsapatos felkészülési tornán, s olyan is előfordult, hogy két és fél órát utazott az aktuális találkozóra. Az esti nyolcas kezdéssel együtt így rendre éjszaka tért haza a szállásra, ezt leszámítva azonban remek viadalt zárt.

fiu_serdulok

Háromból kétszer nyertek a serdülő fiúk Franciaországban

A franciák kitűnő házigazdának bizonyultak: önkéntesek kísérték mindenhova a magyar csapatot és a többieket, műsorfüzettel készültek a torna szervezői. A hétfő hajnali hazatérés előtt pedig még egésznapos kikapcsolódás és párizsi városnézés is jutott a fiataloknak.

S ami a pályát illeti: kezdésként magabiztosan, 34-25-re győzte le Svájcot, majd a második napon nem bírt a házigazda franciákkal (29-36). Úgy alakultak az eredmények, hogy mind a négy csapat két ponttal várta az utolsó felvonást, amely az Izland elleni 35-28-as sikert hozta a magyaroknak. A franciák azonban nyertek az alpesi ország képviselői ellen, így az egymás elleni eredmény miatt a második helyen zárt a magyar alakulat. Igaz, nem tartottak éremátadót, győztest sem hirdettek.

„Svájc pedig már öt-hat góllal is vezetett ellenünk, de még az első félidőben felzárkóztunk, a másodikban pedig úgy elléptünk, hogy csak az volt a kérdés, nyerünk-e több mint tíz góllal – kezdte a beszámolót Vágó Attila szövetségi edző. – A franciák kikaptak a nyitányon Izlandtól, és ellenünk már érezhető volt a játékvezetésen, hogy nem fér bele nekik a második vereség. Gyengén fújtak a bírók, hozzáteszem, mi rengeteg hibával kézilabdáztunk. A körbeverések miatt mindenki azonos pontszámmal várta a zárónapot, amikor sikerült legyőzni Izlandot. Hasznos, tanulságos tornát zártunk.”

Izland ellen egyébként igencsak megszórta magát Bálint Bence, aki 17 (!) gólig jutott.

A szakember megjegyezte, hogy a decemberi Olimpiai Reménységek Versenye előtt már nem vív felkészülési mérkőzést az együttes, így hasznos volt, hogy márkás ellenfelekkel tesztelhettek. Ráadásul a háromból két ellenfél, Franciaország és Izland szerepel a jövő nyári győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, így felmérhették a leendő ellenfeleket is.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS