Fritsch Róbert parádés fordítással elődöntős, Lévai Tamás kiesett

A kötöttfogásúak 72 kilogrammos kategóriájában szereplő Fritsch Róbert ötpontos hátrányból fordítva tussal legyőzte a címvédőt és bejutott az elődöntőbe, a 97 kilogrammban érdekelt Lévai Tamás ugyanakkor elveszítette nyolcaddöntőjét és kiesett a belgrádi birkózó-világbajnokságon.

A kötöttfogásúak 60 kilogrammos kategóriájába nevezett Torba Erik a péntek reggeli mérlegelésen nem tudta hozni a súlyát, így nem léphet szőnyegre

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az Európa Játékokon ezüst- és Európa-bajnoki bronzérmes sportoló komoly fogyasztáson esett át, de a mérés előtt még nem volt meg a súlya. A válogatott orvosa krónikus dehidratáltságot állapított meg nála, a csapat vezetői pedig úgy döntöttek, hogy az esetleges egészségkárosodás elkerülése érdekében ne fogyjon tovább.

A kötöttfogásúak 82 kilogrammos kategóriájában szereplő Szilvássy Erik elveszítette vigaszági mérkőzését

Szilvássy Erik
Szilvássy Erik (b) a semleges színekben induló orosz Ausz Gonyibov ellen küzd a férfi kötöttfogású birkózók 82 kilogrammos súlycsoportjának vigaszági mérkőzésén a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A csepeliek Európa-bajnoki bronzérmese csütörtökön sima győzelemmel jutott a nem olimpiai súlycsoport nyolcaddöntőjébe, ott viszont kikapott az azeriek világ- és háromszoros Európa-bajnokától, a tokiói játékokon 77 kilóban bronzérmes Rafiq Huseynovtól, aki vigaszágra segítette őt. Ott egyetlen meccs várt rá a semleges színekben induló orosz Ausz Gonyibov ellen.

A mérkőzés másfél meneten át a magyar elképzelések szerint alakult. Az első három percben ugyan az orosz birkózott aktívabban és másfél perc után leküldethette Szilvássyt (0-1), de parterhelyzetből képtelen volt akciót csinálni annak ellenére, hogy a bírók szokatlanul sokáig, több mint fél percig hagyták próbálkozni.

A második menetben így számítani lehetett a visszaintésre, mely 45 másodpercen belül bekövetkezett (1-1), amivel már a korábbi U23-as világbajnok magyar állt jobban. Szilvássy Erik csütörtökön lentről remekül birkózott, ezúttal viszont szinte meg sem próbált indítani, majd a folytatásban állásban is egyre erőtlenebbnek tűnt. Olyannyira, hogy alig egy perccel a vége előtt az orosz levitte és mögé került (1-3).

A hajrában Szilvássynak mindenképpen akciót kellett volna csinálnia, ám erre esélye sem volt, így véget ért számára a vb, riválisa pedig készülhet az esti bronzmérkőzésre.

A kötöttfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában szereplő Lévai Tamás nyitómérkőzésén könnyed sikert aratott

A 82 kilóban korábban vb- és Eb-bronzérmes sportoló az év elején váltott két kategóriát, ami jól sikerült neki és édesapja, Lévai Zoltán elmondása szerint mostanra már erőben is kezdi utolérni a súlycsoport legjobbjait.

Ezt első belgrádi meccsén is megmutatta, melyet végig uralt a kínai Li Ji-ming ellen. Igaz, az első percben még csak nagyon óvatosan közelített ellenfeléhez, keresgélte a fogást és nem kezdeményezett, majd váratlanul megindult és hátára döntötte ellenfelét, szabálytalanság miatt azonban nem járt pont a mutatványért.

Másfél perc elteltével aztán passzivitás miatt őt küldték le parterhelyzetbe (0-1), ahonnan Li nem tudott vele mit kezdeni. Lévai állásból még a szünet előtt egy erőteljes megindulás után két pontért kirakta ellenfelét a szőnyegről (2-1), így előnnyel mehetett a félperces pihenőre.

A második három percben már végig egyértelműen érezhető volt a BHSE klasszisának fölénye. A 24 éves magyar birkózóállásból irányított, majd a kínai leküldését követően (3-1) felfordította ellenfelét (5-1), tetemes előnyét pedig a találkozó végéig megőrizte.

Lévai Tamás
Lévai Tamás (k) a kínai Li Ji-ming elleni mérkőzés közben a férfi kötöttfogású birkózók 97 kilogrammos súlycsoportjában a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A 16 között pedig a házigazdák georgiai származású sportolójával, Mihail Kajaiával csapott össze

A meccs első másfél percét ugyanakkor sok mindennek lehetett nevezni, csak összecsapásnak nem. A két birkózó 90 másodpercen át ugyanis csak annyit igyekezett elérni, hogy a bírók őt lássák passzívabbnak. Ez Lévainak sikerült, így ő ment le parterhelyzetbe (0-1). A BHSE 24 éves klasszisa vélhetőleg azzal számolt, hogy kivédekezi a lenti helyzetet, s azzal ő kerül majd kedvezőbb pozícióba, számításai azonban nem váltak be, sőt, a szituáció rémálomszerűen alakult. Lévai ugyanis gyorsan megpróbált felállni, de olyan szerencsétlenül igyekezett talpra ugrani, hogy Kajaia a hátára billentette (0-3), majd még két billentéssel 7-0-s előnyt harcolt ki.

A folytatásban minimálisra csökkentek a magyar továbbjutási esélyek, de Lévai nem adta fel, nagy iramot ment és a második menet elején kitolta ellenfelét, erre viszont lökés miatt – erősen megkérdőjelezhető módon – nem adtak pontot.

Az ötödik perc elején aztán a látványosan passzív Kajaiának kellett a szőnyegre hasalnia (1-7), ami gyakorlatilag az utolsó esélye volt Lévainak a felzárkózásra, amivel remekül élt. A magyar kötöttfogású lent riválisa fejéhez ugrott és fejlefogásból remekül összefogta őt, majd két nagyszerű billentést mutatott be (5-7).

Már „csak” egy ugyanilyen akcióra volt szükség a fordításhoz és a fogás biztosnak tűnt, a Kozma István Akadémia növendékeiből álló népes magyar szurkolótábor addig is elképesztő biztatása pedig egyre fokozódott, de a második billentés után egy fél másodperccel hirtelen szétcsúsztak Lévai kezei, Kajaia pedig kiszabadult szorult helyzetéből. Az utolsó percben aztán Lévai Tamás mindent megpróbált, ment előre, de a szerb nagyon zártan és masszívan védekezett, ami győzelmet és továbbjutást ért számára.

Lévai az öltözőbe menet vigasztalhatatlanul szomorúnak tűnt és nem tudta visszatartani a könnyeit.

Fritsch Róbert első mérkőzésén összeszedett teljesítménnyel magabiztos győzelmet aratott

A BHSE sportolója az ötkarikás játékok műsorán nem szereplő kategóriában tavaly Európa-bajnok lett, az azt követő két világversenyen, a 2022-es vb-n és az idei Eb-n viszont nem jött ki neki a lépés. Ezúttal rögtön egy kellemetlen riválissal, az üzbég Zsamol Zsumbajevvel kellett összecsapnia.

Az első percben még Zsumbajev volt a kezdeményezőbb, majd lentről próbálkozhatott (0-1), de nem járt eredménnyel, mert Fritsch remekül védekezett. Ellenfele utólag szabálytalan védekezést reklamált és videózást kért, amit a zsűri elutasított, így 1-1-re alakult az állás, ez pedig már a magyar birkózónak kedvezett.

A második szakaszban az első másodperctől a magyar volt a jobb, állásban nagyon meggyőzően küzdött, több veszélyes akciót is indított, ezek egyikéből szépen levitte riválisát és mögé került (3-1). A folytatásban az üzbég a szabálytalanságtól sem riadt vissza, de csak saját intését (4-1) és leküldését érte el. A parterből Fritsch már nem erőltette az akciózást, megelégedett tetemes előnyével, melyet könnyedén őrzött meg a záró dudaszóig.

A negyeddöntőben a szerb Ali Feizollah Arsalan volt az ellenfele

A meccset Fritsch kezdte erőteljesebben, az iráni származású rivális egyértelműen csak riválisa blokkolásával foglalkozott, ezért másfél perc után meg is intették (1-0) és le kellett hasalnia a szőnyegre. Fristch már az előző meccsén is jól dolgozott lentről és ezúttal is kiválóan összefogta ellenfelét, majd megpörgette (3-0), kis előkészület után aztán újra (5-0). Ez utóbbinál azonban a mozdulatsor végén Arsalan kicsúszott a kezéből és mögément (5-1), majd fejlefogásból eldobta (5-5) és kétszer megpörgette (5-9). Mindez azt jelentette, hogy a kedvezményezett helyzetből négy pont hátránnyal állt fel Fritsch a folytatásra.

A szünet után nem sokkal a szerb sportoló visszakapta a lenti lehetőséget (5-10), parterből viszont semmit nem csinált, majd ápolást kért. Arsalan korábban sem az erőnlétéről volt híres, most pedig már két perccel a vége előtt erősen fáradtnak látszott. Fritsch-et ezért a szőnyeg széléről Módos Péter kapitány is folyamatosan hajtotta előre, a magyar tempóját pedig egyáltalán nem bírta Arsalan: a BHSE birkózója fél perccel a vége előtt karberántásból levitte (7-10), majd háromszor billentette (13-10). A szerb ekkor már szinte nem volt magánál, tehetetlenül tűrte ellenfele akcióit, majd önként belefeküdt a tusba, hogy szenvedései véget érjenek.

Fritsch Róbert
Fritsch Róbert az üzbég Zsamol Zsumbajev elleni mérkőzés után a férfi kötöttfogású birkózók 72 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntőjében a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fritsch és Módos Péter a győzelem után összeölelkezett, közben Arsalan hátán elterülve várta az orvosi segítséget, majd amikor percekkel később lábra állították, láthatóan nagyon rosszul érezte magát.

„Végig az volt bennem, hogy nem azért edzettem ennyit, hogy kikapjak. Ráadásul ez a srác edzéseken állandóan került, hiába hívtam, soha nem akart birkózni velem” – kezdte értékelését Fritsch Róbert, aki a 16.45 órakor kezdődő elődöntős programban a japán Harada Singóval csap majd össze.

„A meccs során az edzőim folyamatosan mondták, hogy menjek, mert nem bírja, de őszintén szólva menet közben egy picit hitehagyott lettem. Ráadásul a végén, amikor kérték, hogy menjek, mert vége van a szerbnek, azt gondoltam, oké, hogy meg van halva, de én is. Viszont úgy voltam vele, ha már itt vagyok, akkor vagy ő megdöglik a kezeim között, vagy én.”

A magyar sportoló arról is beszélt, hogy az első menetben kicsit elvitte a hév és a második pörgetést már nem kellett volna elindítania, mert nem volt hozzá annyi dinamikája, ami kellett. A szerb akcióinál pedig azt gondolta, hogy visszafújják a bírók, mert a pörgetéseket gerincfeszítéssel csinálta, ami szabálytalan.

Fritsch az elődöntőre nem igazán tudott semmit mondani előre, mert japán riválisát nem ismeri.

(MTI)

Galambos Ramóna minimális különbséggel veszített a negyeddöntőben

Post Views: 28

JochaPress