Frizoni: Nem lőttünk elég gólt

image

A DVTK védője egyszerű okot talált a hétvégi vereségre.
Az OTP Bank Liga 23. fordulójában a Diósgyőr a Paks csapatát fogadta. A hazaiak edzőt váltottak a mérkőzés előtt, de ez sem segített rajtuk, ugyanis az atomvárosiak idegenben is nyerni tudtak 2-1 arányban.
Bernardo Frizoni második alkalommal kapott helyet a kezdőcsapatban mióta télen Diósgyőrbe szerződött. A találkozó után a klub hivatalos honlapjának azt mondta, hogy vereségük fő oka az volt, hogy nem tudták gólra váltani a lehetőségeiket. Frizoninek is volt egy hatalmas lövése, amit a vendégek kapusa bravúrral védett. A védő szerint Csernyánszki kiváló teljesítménye is kellett ahhoz, hogy a Paks elvigye a három pontot Miskolcról.
Frizonit a pénteki, Kaposvár elleni összecsapásról is kérdezték, aki azt mondta, hogy egész héten keményen fognak dolgozni azért, hogy jó eredményt érjenek el a Rákóczi ellen.