Futsal: Kulcsemberek nélkül a spanyolok ellen

Dróth Zoltán és Rábl János sem állhat a futsalválogatott rendelkezésére a jövő hétfői és keddi, spanyolok elleni felkészülési mérkőzésen.

A tavaszi Eb-selejtezőkre készülő magyar futsalválogatott december 5-én és 6-án Nyíregyházán lép pályára a világranglista-második, Eb-címvédő spanyolok ellen felkészülési mérkőzésen. A Sito Rivera vezette együttesből hiányzik majd egyik legjobbja, Dróth Zoltán, aki sérülés miatt kénytelen kihagyni a találkozót. Dróth múlt héten pályára lépett a kazah Kairatban a futsal BL-ben lejátszott elitkörös tornáján, sőt egyik meccsén gólt is szerzett, de egy kiújult sérülése miatt nem tudta vállalni a válogatottban való szereplést. Dróth számára öröm az ürömben, hogy klubcsapatával bejutott a Final Fourba a futsal BL-ben, így áprilisban a legfontosabb klubtrófeáért küzdhet majd.

Ugyancsak kihagyja a december 5-6-i mérkőzéseket Rábl János, aki térdműtét miatt nem léphet pályára a világ egyik legjobb válogatottja ellen. Sito Rivera szövetségi kapitány a kiesők pótlására két fiatal játékost hívott meg, a győri Vas Ádámot és a nyírgyulaji Nagy Imrét.

– A spanyolok elleni mérkőzések megmutathatják, hol járunk jelenlegi a világ egyik legjobb válogatottja ellen. Természetesen nem tűzhetjük ki célul, hogy legyőzzük a spanyol válogatottat, azt viszont igen, hogy mindent megtegyünk a szoros mérkőzések érdekében. A játékosok fejlődését az ilyen találkozók segítik a legjobban, ezért egész biztosan sokat tanulhatunk a két összecsapásból, a két meccs sokat segítséget adhat a tétmérkőzésekre való felkészülésben – mondta Sito Rivera, a magyar válogatott spanyol szakvezetője.

A nyíregyházi páros mérkőzések közül az elsőt, a hétfőit 20.30-tól rendezik az M4 Sport élő közvetítése mellett, míg a Mikulás-napi visszavágó kezdési időpontja 18.00 lesz. A mérkőzésekre szóló jegyek elővételben már megválthatóak a Ticket Express honlapján 700 forintos egységáron, illetve a készlet erejéig a mérkőzés előtt, a helyszínen is lesz jegyárusítás.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Matkovics Gábor (ETO Futsal)
Tóth Gyula (ETO Futsal)

Mezőnyjátékosok:

Harnisch Ákos (ETO Futsal)
Dávid Richárd (ETO Futsal)
Horváth Norbert (Dunaújváros)
Hosszú Ádám (Dunaújváros)
Klacsák Bence (Dunaújváros)
Komáromi Péter (Ferencváros)
Szeghy Szabolcs (Aramis)
Tatai József (Veszprém)
Nagy Imre (Nyírgyulaj)
Gál István (Berettyóújfalu)
Szabó Péter (Berettyóújfalu)
Vas Ádám (ETO Futsal)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS