Magyar Kupa: megizzadhatnak az élvonalbeli csapatok

(fotó: haladas.hu)

Kedden két, szerdán tizennégy mérkőzést rendeznek a Magyar Kupa 8. fordulójából. Felcsúton és Győrben igazi rangadót rendeznek, de érdemes figyelni a kisebb csapatokra is.

A nyolcadik fordulóban már a nyolcaddöntőbe kerülés a tét a Magyar Kupában, a továbbjutás ezúttal is egy mérkőzésen dől el. Az OTP Bank Liga csapatai kiemeltek voltak a sorsolásnál, vagyis nem kerülhettek össze egymással, de így is lesznek rangadónak beillő mérkőzések, az NB I-be igyekvő Puskás Akadémia a Ferencvárost fogadja, a bajnokságban a másodosztályú tagság kiharcolásáért küzdő, a 6. fordulóban a DVSC-t búcsúztató ETO FC Győr pedig a Vasast látja vendégül.

Aligha vár könnyű összecsapás a tavalyi év „óriásölőjéhez”, a Kozármislenyhez látogató Újpestre, vagy a Dorogon vendégszereplő MTK Budapestre, de az alacsonyabb osztályú csapatok közül is megmutathatja egy-kettő, hogy egy hazai kupameccsen fel tudja venni a versenyt élvonalbeli riválisával.

Ilyen lehet az az NB III Nyugati csoportját vezető Érd, amely az előző körben az NB II-es Budaörsöt búcsúztatta, most pedig egy még nagyobb skalpot gyűjthet be, amennyiben legyőzi az élvonalbeli Swietelsky Haladást. A két csapatban közös, hogy a kilencvenes évek elején a magyar válogatottban meghatározó szerepet betöltő védőjátékos irányítja – az érdieket Limperger Zsolt, a szombathelyieket Mészöly Géza.

– Nagyban befolyásolja majd az erőviszonyokat, hogy milyen kerettel áll ki ellenünk a Haladás, csak az ellenfél kezdőcsapatának megismerésekor kapunk pontosabb képet arról, hogy milyen esélyeink lehetnek a találkozón – mondta az mlsz.hu-nak Limperger Zsolt. – Ha a szombathelyiek az első számú csapatukkal állnak ki, akkor leginkább a tisztes helytállás lehet a célunk, de ebben az esetben is megpróbálunk bátor, közönségszórakoztató játékkal előrukkolni. A hétvégi bajnoki fordulóban becsúszott egy vereség, fásultabbak voltunk a szokásosnál, most már érezhető, hogy az őszi szezon végéhez közeledve kezd fáradni a csapat. Ne feledjük, hogy a játékosaink munka mellett futballoznak, és egy nagyon hosszú szezon végén járunk. A vereség után igyekeztem felrázni a játékosokat, még ha a Haladás ellen nincs is szükség extra motivációra, hiszen az Érd története során még sosem játszott tétmérkőzést élvonalbeli ellenféllel. Azt megígérhetem, hogy ami tőlünk telik, azt megtesszük a sikeres szereplés érdekében, meglátjuk, ez mire lesz elég.

A Haladás legkevésbé sem veszi félvállról a mérkőzést, ezt mutatja, hogy Mészöly Géza hétvégén látogatást tett az Érd felcsúti bajnoki mérkőzésén, így személyes tapasztalatai is vannak az ellenfél játékáról.

– Ebben a körben már csak jó csapatok vannak versenyben a kupában, az Érd sem véletlenül jutott el idáig, és vezeti a csoportját az NB III-ban – fogalmazott a szombathelyiek szakvezetője. – Limperger Zsolt csapattársam volt annak idején, nagyon jóban vagyunk, ezért is tudom róla, hogy mennyire komolyan veszi a munkáját. Hétvégén személyesen is meggyőződhettem róla, hogy csapata széles taktikai repertoárral rendelkezik, és remek játékosai vannak. Számunkra a kupa jó lehetőség arra, hogy a bajnokikon kevesebbet játszók is bizonyíthassanak, most azonban olyan sok sérültünk van, hogy szinte ugyanazzal a csapattal kell kiállnunk az Érd ellen, mint amely a múlt heti bajnokin is szerepelt. A célunk az, hogy az előző két kupamérkőzésünkhöz hasonló, magabiztos játékkal legyőzzük ellenfelünket és bejussunk a következő körbe.

A Haladás az OTP Bank Ligában bátran támaszkodik fiataljaira, a hétvégi, DVSC elleni kezdőcsapatában négy 1996-os vagy későbbi születésű futballista kapott helyet, emellett csereként beállt a 17 éves Dombi Gergő, míg a kapuban 21. életévét ezen a héten betöltő Gyurján Márton állt. A szombathelyiek hasonlóan fiatal csapattal állhatnak fel az Érd ellen, sőt ezúttal egy tizenhat éves játékos is ott lehet a pályán.

– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ennyi fiatalnak tudunk lehetőséget adni, és annak még jobban örülök, hogy mindannyian hétről hétre bizonyítják, helyük van a csapatban, és az NB I-ben is megállják a helyüket. Az Érd ellen szintén nagy számban számítok majd a fiatalokra, sőt reményeim szerint a tizenhat éves, a korosztályos válogatottakban már bizonyító Winkler András is bemutatkozhat a Haladás felnőttcsapatában – tette hozzá Mészöly Géza.

A Magyar Kupa 8. fordulójának programja:

Kedd:
REAC – MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC, 16.00
ETO FC GYŐR – VASAS FC, 18.00

Szerda:
DOROGI FC – MTK BUDAPEST, 12.00
BUDAFOKI MTE VIDEOTON FC, 12.00
PUTNOK FC – DVTK, 12.00
ÉRDI VSE – SWIETELSKY HALADÁS, 12.00
BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE – SZOLNOKI MÁV FC, 12.00
CELLDÖMÖLKI VSE – SZENTLŐRINC SE, 12.00
FC HATVAN – AQVITAL FC CSÁKVÁR, 12.00
BICSKEI TC – CEGLÉDI VSE, 12.00
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC – SWIETELSKY-SOPRONI VSE, 12.00
BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ – ZTE FC, 12.00
WHB MÉNFŐCSANAK ESK – BUDAPEST HONVÉD, 12.00
KECSKEMÉTI LC – GYIRMÓT FC GYŐR, 16.00
HR-RENT KOZÁRMISLENY – ÚJPEST FC, 17.00
PUSKÁS AKADÉMIA FC – FERENCVÁROSI TC, 18.00

Forrás: www.mlsz.hu – RSS