Futsal: Portugáliában lép pályára az U19-es válogatott

(fotó: futsalhungary.hu)

Korosztályos együttesünk március 2-án és 3-án is játszik egy-egy barátságos mérkőzést Portugália ellen.

A csapat hétfő este érkezik Lisszabonba, majd kedden utazik át a mérkőzések helyszínére, Lajesbe, és aznap már egy edzést is vezényel a csapatnak Fehér Zsolt szövetségi edző. A mérkőzések napján is egy gyakorlás, valamint videós elemzések szerepelnek a programban. Fehér Zsolt szerint igazi erőfelmérő lesz a portugál túra, ám az eredmény mellett számos egyéb dologra is figyelni kell majd.

Kíváncsi vagyok a fiatalokra, hogy milyen szinten tudják felvenni a nemzetközi ritmust. Egyértelmű, hogy a jövőt kell szem előtt tartani, sok fiatal játékos került már fel a felnőtt keretbe, jó példa erre Klacsák, Komáromi, Horváth és Apatini esete is. Ezek a mérkőzések elősegítik a fiatalok fejlődését, annak érdekében, hogy minél előbb a felnőttek között szerepelhessenek. Vannak nagyon tehetséges játékosok a mostani keretben, főleg azokra próbálunk építeni, akik hétről-hétre a felnőtt NB I-es, illetve NB II-es bajnokságban játszanak. A portugálokról tudjuk, hogy hazájukban több profi csapat van, mint nálunk, és a játékosaik jobb körülmények között edződhetnek. Várjuk a találkozókat, hiszen tökéletes lehetőséget nyújtanak arra, hogy felmérjük, hol tartunk jelen pillanatban – mondta Fehér Zsolt az mlsz.hu-nak.

Kapusok:

Varsányi Áron (Rubeola FC)
Takács Zoltán (Dunakeszi Kinizsi Futsal)

Mezőnyjátékosok:

Józsa Tamás (Rubeola FC)
Miletics Zsombor (Rubeola FC)
Víz Fülöp (Rubeola FC)
Sáhó Kristof (Rába ETO)
Jakatics Ádám (Rába ETO)
Pap Zsombor (Aramis SE)
Mányi Domonkos (Aramis SE)
Bognár Bálint (Dunaferr DF Renaplin FC)
Horváth Benedek (1988 Déli FC)
Jandek Csaba (1988 Déli FC)
Sipos Gergő (Dunaszerdahely)
Gémesi Áron (Dunakeszi Kinizsi Futsal)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS