Futsal: Sito Rivera a helytállásban bízik az olaszok ellen

Futsalválogatottunk április 13-án 20:30-tól Pratóban, Olaszország ellen játszik vb-pótselejtező play-off mérkőzést. Sito Rivera együttese háromgólos hátrányban várja a találkozót.

A vb-selejtező play off párharcának első mérkőzésén, március 22-én csapatunk háromgólos vereséget szenvedett az olaszoktól Miskolcon. A telt házas találkozó első félidejében remekül tartottuk magunkat, ám a folytatásban felénk kerekedtek az olaszok, és végül háromszor is bevették a kapunkat. Különösen rossz hír a csapat számára, hogy Dróth Zoltán és Rábl János sárga lapjai miatt kénytelen kihagyni a mérkőzést, a csapatkapitány Trencsényi János pedig sérülés miatt hiányzik majd. Csapatunk hétfőig Budapesten készül, majd hétfőn indul Firenzébe, az olaszországi visszavágóra. A válogatott programjában addig is edzések, videós elemzések, valamint az Újpest – Puskás Akadémia bajnoki mérkőzés megtekintése szerepel. A napokban a vb-pótselejtező mellett más is foglalkoztatta a magyar futsaltársadalmat, ugyanis nagy elismerés érte a válogatottat: a futsalplanet.com 2015 legjobb tíz válogatottjai közé sorolta a magyar együttest, többek között olyan nemzeti csapatokkal együtt, mint Brazília, Argentína vagy Spanyolország. A szavazáson edzők és sportújságírók vesznek részt.

A korábban Olaszországban is dolgozó, a Napoli és a Luparense csapatát egyaránt irányító Sito Rivera szerint a továbbjutásról már nem érdemes beszélni, tisztes helytállás a fő célunk a visszavágón.

Úgy érzem, hogy az első meccsen egy erősebb ellenféllel szemben sikerült egy félidőn át helytállni, végül sajnos az olaszok három gólt is tudtak szerezni. A visszavágót sem adjuk fel előre, szeretnénk a maximumot kihozni magunkból, és minél jobb eredményt elérni Pratóban. Sokat kell javítanunk a játékunkon, és nagy érvágás alapembereink hiánya is, de úgy érzem, hogy vannak jó képességű játékosaink, például Komáromi és Harnisch, akik egészségesen várják a találkozót – mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

A válogatott kerete:

Tóth Gyula (Rába ETO Futsal Club)
Matkovics Gábor (Rába ETO Futsal Club)
Németh Péter (Futsal Club Veszprém)
Harnisch Ákos (Rába ETO Futsal Club)
Vas Ádám (Futsal Club Veszprém)
Dávid Richárd (MVFC Berettyóújfalu)
Gál István (MVFC Berettyóújfalu)
Öreglaki Norbert (Swietelsky-Haladás VSE)
Szabó Péter (MVFC Berettyóújfalu)
Hosszú Ádám (DF Renaplin FC Dunaújváros)
Klacsák Bence (DF Renaplin FC Dunaújváros)
Horváth Norbert (DF Renaplin FC Dunaújváros)
Szeghy Szabolcs (Aramis SE)
Komáromi Péter (MVFC Berettyóújfalu)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS