Galambos-bronz Çorumban

A törökországi Çorumban zajló egyetemi-birkózóvilágbajnokság első női versenynapján Galambos Ramóna (20) az 55 kg-ban bronzérmet nyert. A 60 kg-ban a már nem utánpótláskorú Sleisz Gabriella (26) a dobogó második fokára állhatott fel. Két-két kanadai és török arany született, s végre összegezhetjük a szabadfogás történéseit is.

Szekeres István Ha így fejlődik az egyetemi-vébé kommunikációja, a vasárnapi zárásra kicsit olyan lesz, mint más, normálisan kezelt világversenyen. A harmadik napon például már lehetett „tévézni”, a versenyt követni a közvetítésből ugyan még nem, mert a mérkőzések sorrendje sehol nem látható, de mérkőzéseket látni igen. A verseny honlapján már jelentek meg eredmények, még nem a mérkőzésekről ugyan, de a nap végén legalább kiírták a súlycsoportok végső sorrendjét.

Az első női versenynap mindkét magyar szereplője érmes lett. Közülük Galambos Ramóna (20) az utánpótláskorú. Azt még Péteri András Facebook-posztjából tudom, hogy az elődöntőben „szoros küzdelemben, pontozásos vereséget szenvedett az orosz Menkenovától”, de a bronzmérkőzést – ne vegyék dicsekvésnek – már láttam is.

A legyőzője, az orosz Nyina Menkenova 2014-ben junior Eb-t nyert, az idei orosz bajnokságban pedig ezüstérmes lett Olga Horosavcova mögött. Az egyetemi-vébén is végül a második hellyel kellett beérnie, miután döntőben kikapott a török Bediha Güntől, az idei U23-as Eb bronzérmesétől.

Galambos Ramóna a verseny színhelyén Forrás: Facebook/Péteri András posztja

Galambos Ramóna a verseny színhelyén  •  Forrás: Facebook/Péteri András posztja

Ramóna tehát a bronzért birkózhatott a helyosztók estéjén. Az ellenfél, a kanadai Brianne Berry két éve a pécsi egyetemi-vébén ötödik lett, négy évvel korábban pedig a juniorvébén volt ugyancsak ötödik…

És most megint, hiszen a szigetvári versenyző legyőzte! Nem könnyen, de így még értékesebb a siker. Az első menet sima volt, levitellel és intéssel 3-0-ra nyerte a magyar. Berry kifejezetten kellemetlen ellenfélnek bizonyult, miután nem akart birkózni, csak bontotta a fogást, figyelmeztették is rendesen, hogy ez így nem lesz jó, végül az intés is meglett. A második három percben levitellel szépített (3-2), majd pedig ki is léptette a szőnyegről a némileg balszerencsésen egyensúlyvesztésbe került Ramónát. 3-3, ami a kanadai győzelmét és bronzát jelentette volna.

Csakhogy Galambos Ramóna döntő rohamra indult, és az utolsó másodpercben, nagyszerű, lendületes mögékerüléssel 5-3-ra megnyerte a helyosztót.

A 60 kg-os, a mi tematikánkat illetőleg túlkoros Sleisz Gabriella (26) ezüstérmet nyert, a döntőben a kanadai Morais győzte le tussal. Gabi kedves figura és nagyszerű sportember, aki a pályafutásának egyik legszebb eredményét érte el Çorumban.

A négy súlycsoportból kettőben török, kettőben kanadai siker született. Íme, a nap aranyérmesei:
48 kg – Allysa Cleaves (Kanada), a 2012. évi pánamerikai juniorbajnok
55 kg – Bediha Gün (Törökország), az idei U23-as Eb bronzérmese
60 kg – Linda Morais (Kanada), a 2008. évi pánamerikai kadetbajnok, több jelentős nemzetközi verseny dobogósa
69 kg – Buse Tosun (Törökország), az idei U23-as Eb aranyérmese, a riói olimpia 7. helyezettje

A SZABADFOGÁSÚ VERSENY ÖSSZEGZÉSE
Azt ugyan még nem tudni, hány ország küldött birkózót Çorumba. És azt sem, hogy hányat, mert a végeredmény a verseny honlapján minden súlycsoportban csak az első tíz helyezettet tartalmazza, tehát hiába adnánk össze. De ne legyünk telhetetlenek!
Most már legalább azt is tudjuk, hogy kik lettek a második (szerdai) versenynap aranyérmesei…
61 kg: Viktor Rasszagyin (Oroszország)
70 kg: Nadirbek Hizrijev (Oroszország)
86 kg: Mohammadzsavad Ebrahimizivlab (Irán) – mögötte lett második Nagy Mihály
125 kg: Szajedreza Muszavihani (Irán)
A nyolc aranyéremből ötöt szereztek meg az irániak, kettőt az oroszok, egyet a kazahok.
A pontverseny: 1. Irán 74 pont, 2. Oroszország 60, 3. Törökország 54,… 7. Magyarország 24

Amit eddig írtunk a versenyről
1. versenynap: szabadfogás 57, 65, 74, 97 kg
2. versenynap: szabadfogás 61, 70, 86, 125 kg

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS