Galliani: Balotelli maradni szeretne a Milanban

Adriano Galliani, a Milan vezérigazgatója a csapat helyzetéről nyilatkozott, továbbá Mario Balotelliről és Manuel Locatelliről is szót ejtett.

A piros-feketék a hatodik helyen állnak a bajnokságban és az utóbbi 5 mérkőzésükből mindössze 1-et tudtak megnyerni. A Milan ellenfele hétvégén a listavezető Juventus lesz.

“Négy mérkőzést játszottunk négy előttünk álló csapat ellen, legyőztük a Fiorentinát és az Intert, továbbá döntetlent játszottunk a Romával és a Napolival, de sok pontot hullajtottunk olyan csapatok ellen, amelyek mögöttünk vannak a tabellán. Tavaly pont az ellenkezője történt, vagyis gyengén játszottunk és pontokat veszítettünk a riválisok ellen. Mihajlovic? Mi választottuk őt és két éves szerződése van. Mindannyian mögötte állunk. A csapat határozottan Mihajlovic mellett áll. Harminc év után meg tudom állapítani, hogy a csapat mikor van az edző mellett, és mikor van ellene.” – mondta Galliani egy rendezvényen Milánóban.

“Balotelli? Ő jól van. Nagyon szeretne maradni a Milanban és remélem, hogy ezt bebizonyítja a pályán. Mario itt akar maradni, de azt mondtam neki, hogy az eddigi teljesítménye alapján ezt nem érdemli meg és meg kell győznie minket.”

Mint arról beszámoltunk, Riccardo Montolivo sérülésével és Andrea Bertolacci eltiltásával komoly fejtörést okoz Sinisa Mihajlovic számára a középpálya összeállítása, hiszen Juraj Kucka mellett José Mauri, Manuel Locatelli és Andrea Poli bevethető. Úgy tűnik, hogy a szerb edző Locatellinek fog lehetőséget adni.

“Nem lennék meglepődve, ha Locatelli debütálna a hétvégén. Montolivo megsérült, Bertolacci eltiltott, így az edzőnek Locatelli, Mauri és Poli között kell választania.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS