Galliani elárulta, hogy ünnepelni fog-e gól esetén

Adriano Galliani, a Monza igazgatója interjút adott a szombati Monza-Milan mérkőzés előtt és elmondta, hogy soha nem lett volna képes elárulni a Rossonerit.

Különleges meccs lesz Galliani és Silvio Berlusconi számára a mai összecsapás, hiszen 1986 illetve 2017 között a Milant irányították, amelyet többször is Európa illetve a világ labdarúgásának csúcsára emeltek. A két üzletember 2018 óta a Monzánál tevékenykedik és a harmadosztályból egészen a Serie A-ig juttatták a csapatot.

„A szívem két részre szakadt. A Monza a szülővárosom csapata, de a Milannál eltöltött 31 esztendő nem törölhető ki. Örökké a szívemben maradnak. Szombaton ugyanolyan érzelmeket fogok átélni, mint a legutóbbi egymás elleni mérkőzésünkön. Berlusconi megígérte, hogy ő is ott lesz a stadionban. Az elnök – akár csak én – mindig többes szám első személyben beszél a Milanról. Ezen a mérkőzésen mi fogunk játszani saját magunk ellen.” – nyilatkozta Galliani.

„Fogadalmat teszek szombatra és meg sem mozdulok, ha a Monza gólt szerez és akkor sem, ha a Milan talál be a kapuba. Így tettem a legutóbbi mérkőzésen is.”

„Az én életem a futballban a Milan és a Monza, semmi más nem történhetett volna meg. Az utolsó munkám csak a Monza lehetett. 31 év után nem lettem volna képes elárulni a Milant és másik klubhoz menni. Itthon vagyok és egyetlen Milan-rajongó sem vádolhat azzal, hogy elárultam volna a klubot.”