Generációk remek csatája

Életre szóló élményt jelentett a fiatal asztaliteniszezőknek a Generációk Csatája. A sportág gáláján többen is világsztárokkal mérhették össze a tudásukat. Ez persze csupán „játék” volt, mindannyian mosolygósan hagyták el a Jégpalotát.

Pusztai Viola Ahol jég állott, most pingpongasztal. Az immáron második alkalommal megrendezett asztalitenisz-gála, a Generációk Csatája fergeteges showjának idén a káposztásmegyeri Jégpalota adott otthon. Ahogy a szervezők remélték, hatalmas érdeklődés kísérte az eseményt.

Kezdésként a magyar utánpótlás legjobbjai szórakoztatták a nézőket. András Csaba, Both Olivér és Juhász Patrik a hétszeres Európa-bajnok Tóth Krisztinával tartott bemutatót, majd párosmeccset játszott. Előbbi két fiú remek kettőst alkot korosztályában, de ezúttal a Juhász, Tóth duó felülmúlta őket. Jövőre jöhet a visszavágó.

− Figyelem folyamatosan a teljesítményüket, és mindig drukkolok nekik, tehát nagyjából sejtettem, mit tudnak – mondja Tóth. − Meglepően ügyesek és technikailag nagyon képzettek. Végig profin álltak a feladathoz, állandóan jöttek utánam, mint a kiscsibék, hogy beszéljük meg, mit csináljunk. Irtó aranyosak voltak, nekem ez a tíz perc is nagy élményt adott.

A két mókamester, Waldner (szemben) és Saive Forrás: MOATSZ

A két mókamester, Waldner (szemben) és Saive  •  Forrás: MOATSZ

A „kicsiket” nagyobbak követték az asztal mellett: az ifjúsági korosztály két éljátékosa, Majoros Bence és Bruckner Máté egymás ellen játszott, és látszólag mindketten komolyan vették az ütközetet. A közönséget szép poénokkal szórakoztatták, amiért jutalmul járt a taps.

− Remek a hangulat, szerintem többen jöttek el, mint tavaly. Örülök, hogy itt lehetek, nagy élmény volt játszani ennyi ember előtt – osztja meg érzéseit Majoros, miközben hátra-hátra tekintget az éppen melegítő Jan Ove Waldnerre és Klampár Tiborra. Megnyugtatom, mire jön a „visszavágó”, végzünk az interjúval.

− Többször láttam már az 1989-es dortmundi vébé negyeddöntőjüket, kíváncsi vagyok, most mire mennek egymással. Mindkettejük játékát szeretem, meghatározó egyéniségei a sportágnak, imádom őket nézni.

Bence nem maradt le semmiről, így azt is láthatta, hogy az első szettet a svéd világbajnok nyeri, de a 62 évesen még mindig aktívan asztaliteniszező Klampár a másodikban egyenlít. A harmadik azonban ismét az ellenfélé lett, így elmaradt a visszavágás, a vastaps azonban nem. Minkét játékos rászolgált.

A két világsztár mérkőzése után újabb látványosság került terítékre a programban. A Generációk Csatája ötletgazdája, Fazekas Péter Lindner Ádámmal mutatta meg, milyen lenne, ha UV-fényben játszanák az asztaliteniszt. Látványos.

Miután újra kigyúltak a fények, Fazekas Pattantyús Ádámmal mérte össze az erejét, a szünet előtt pedig a szombathelyi kötélugrók bemutatója kápráztatta el a közönséget. A lányok legalább akkora tapsot kaptak, mint az előttük fellépő pingpongosok.

A szünetben a pingpongasztal helyére kosárpalánk került, ugyanis a Face Team nevű magyar akrobatikuskosárlabda-csapat rendkívül látványos programja vezette fel az este talán legszórakoztatóbb összecsapását. A belga Európa-bajnok, Jean-Michel Saive híresen nagy mókamester, Waldnerrel ebben remekül kiegészítették egymást. Az asztaltologatástól elkezdve, a vezetőbíró nyakon csípésén át, a szelfizésig minden létező játékelemet bevetettek, hogy legyőzzék a másikat. Mindketten győztek azzal, hogy végleg belopták magukat a rajongók szívébe.

Vastaps, vastaps, vastaps.

Waldner és Saive ezután együtt vette fel a harcot a Klampár, Gergely Gábor duóval, majd Waldner és Klampár az ifjú titánokkal, Ecseki Nándorral, illetve Szita Mártonnal mérkőzött meg. Érdekesség, hogy előbbi édesanyja, Bolvári Katalin 1982-ben éppen Waldner oldalán lett vegyes párosban ifjúsági Eb-ezüstérmes. A két fiatal széles mosollyal játszott a világklasszisok ellen, örömöket tetézte, hogy egy szettben nyertek is ellenük.

A gála vége hozta el igazán a generációk csatáját: a fiatalok és az idősebbek csapatokba rendeződve küzdöttek meg egymással. András Csaba mindjárt Waldnerrel mérhette össze az erejét, és a tekintetén látszott, egyáltalán nincs megilletődve, sőt nyerni akar az általa is nagyra tartott asztaliteniszező ellen. És ez sikerült is, aminek a BVSC pingpongosa rendkívül örült. De bárki, aki ütőt ragadott, a vívócsapatversenyekre hajazó küzdelemben, újabb élménnyel lett gazdagabb.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS