Gera az U21-es válogatott pontszerzéséről: „Ez a döntetlen sokkal jobb, mintha elveszítettük volna mind a három pontot”

Mint ismert, péntek este a magyar U21-es válogatott 2-2-es döntetlent játszott Lengyelország ellen Szegeden. A lefújás után Gera Zoltán szövetségi edző értékelte a látottakat.

– A végén hektikussá vált a mérkőzés. Nagyon sajnálom, hogy az utolsó pillanatban nem rúgtuk be a helyzetünket, de azt kell mondanom hogy jó eredmény született egy erős ellenféllel szemben. Annak örülök, hogy felálltak a játékosok 2-1-nél, büszkék lehetünk rájuk és ők is magukra. A félidőben átbeszéltük, mik voltak azok a problémák, amik addig adódtak. Rendeznünk kellett a sorainkat, reagálnunk kellett az eddigiekre. Nagyon jól kezdtük a második játékrészt, de a második góljuk előtt már nagyon mélyen védekeztünk. Elfáradtak a játékosaink, nagyon sokat dolgoztak. Ez a döntetlen sokkal jobb, mintha elveszítettük volna mind a három pontot, nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából, hogy nem veszítettük el a meccset, és ott lesz a lehetőség Lengyelországban, hogy pontot, pontokat szerezzünk. Tovább kell építkeznünk, hogy az első félidőben látottak ne történjenek meg ismét – nyilatkozta a találkozót követően Gera Zoltán.

A magyar válogatott jövő kedden ismét a Szent Gellért Fórumban lép pályára, ellenfele a tavaszi Európa-bajnokság aranyérmese, a selejtezőben eddig hibátlan német válogatott lesz.

U21-es Eb-selejtező: Egy pontot ért a Gera-csapat remek játéka a csoport egyik legjobbja ellen – videók