Ghána: új szövetségi kapitányt neveztek ki! – hivatalos

A mögöttünk hagyott Afrikai Nemzetek Kupáján leszereplő Ghána válogatottjánál a szövetség döntést hozott a válogatott szövetségi kapitányi posztját illetően.

A hivatalos közleményből kiderült, hogy a ghánai válogatott irányítását a korábbi válogatott játékos Otto Addo veszi át, aki a menesztett Chris Hughton örökébe lép.

A játékosként egész karrierjét Németországban töltő, a Hannover, a Borussia Dortmund vagy a Mainz együtteseiben is futballozó Addo korábban már két ízben is dolgozott a nemzeti csapatnál: előbb 2021 szeptembere és 2022 februárja között asszisztensként, majd ezt követően a szövetségi kapitányi szerepbe előlépve 2022 december 31-ig.

A korábbi 15-szörös válogatott játékos jelenleg a Borussia Dortmundnál tevékenykedik edzőként és ‘megfigyelőként’, ám miután a ghánai szövetség egyességre jutott a BVB-vel, Addo már a március válogatott mérkőzéseken irányíthatja a nemzeti csapatot.

A megállapodás értelmében Otto Addo, dortmundi szerződése május végi lejártával teljes szerepben hazája válogatottjának irányításáért felel majd. Az új ghánai kapitány szerződése 34 hónapra (további 24 hónap opcióval) szól.

fociclub

A Ghána: új szövetségi kapitányt neveztek ki! – hivatalos bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.