Gratulálunk, mester!

Voltaképpen simán nyert Csehország, Szlovákia és Lengyelország ellen is a magyar serdülő-fiúválogatott a kézilabdázók Prágában rendezett Olimpiai Reménységek Versenyén, így társaság tagjai tornagyőzelemmel ajándékozták meg magukat és trénerüket az ünnepek előtt.

reb Péntekről vasárnapig Csehországban, Prágában szerepeltek a serdülő fiú kézilabdázók, az Olimpiai Reménységek Versenyén vettek részt. Címvédőként nem sok esélyt hagytak az ellenfeleknek: kezdésként a házigazda cseheket 28-19-re, majd a szlovákokat 24-19-re, aztán a lengyeleket 35-24-re győzték le, így megnyerték a tornát.

Vágó Attila szövetségi edzőt arra kértük, hogy mindegyik összecsapásról beszéljen.

orv_keziNovemberben erős ellenfelek ellen szerepeltünk Franciaországban, és az akkori eredmények önbizalmat adtak a srácoknak – kezdte. – Szorosan alakult az első félidő, a házigazda csehek is nyomtak, de szépen dolgozott a társaság, főleg védekezésben teljesített jól – egyébként az egész tornán –, így nem volt kérdés, melyik csapat nyer.”

A szlovákok elleni 24-19-es eredmény csak első pillantásra mutat szorosabb mérkőzést.

„Játszottunk már ellenük. Tudtuk: nem túlzottan acélosak, és bár véletlenül sem becsültük le őket, kevésbé koncentráltunk, ráadásul új játékosokat és elemeket próbáltunk ki.”

A lengyelek ellen, az első helyért elvben küzdelmes meccs várt volna a magyarokra. De akkor sem kellett izgulni.

„Az elején idegeskedtek a fiúk, túl gyorsan szerették volna eldönteni a mérkőzést, aztán megnyugodtak, feljavult a játék, és a második félidőben kimondottan attraktív örömjátékot mutattak be.”

A sikernek köszönhetően szép ajándékkal vonul a karácsonyi pihenőre a társaság, amely az ORV-győzelemmel a nemrég EHF-mesteredzői címmel elismert trénert is köszöntötte. „Megjegyezték viccesen: mostantól mesternek hívnak.”

OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE, PRÁGA
1. mérkőzés
MAGYARORSZÁG-CSEHORSZÁG 28-19 (15-7)
Játékvezetők: Florián, Netik (csehek)
MAGYARORSZÁG: Győri, Merkovszki (kapusok), Bálint 3, Bodnár 1, Czakó 1, Gál 1, Holdosi, Kecskés 3, Kovács G. 2, Pálfi, Papp B. 1, Papp K. 4, Szász 2, Széles 2, Tóth Pa. 1, Tóth Pé. 3, Vajda 4. Szövetségi edző: Vágó Attila
CSEHORSZÁG: S. Mizera, Votava, Polacek (kapusok), Cejka 1, Cundrle, Cvikl 2, Drbohlav, Lefan, Kolecek 1, Krusbersky 3, Kupa 4, B. Mazur 2, Mizera 2, Musalek 1, Nolc 3, Noworyta, Skalda, Votava. Szövetségi edző: Ales Korinek
Kiállítások: 8., ill. 2 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/1
2. mérkőzés
MAGYARORSZÁG-SZLOVÁKIA 24-19 (17-13)
Játékvezetők: Svitaková, Zelenka (csehek)
MAGYARORSZÁG: Győri, Pálfi, Merkovszki (kapusok), Bálint 4, Bodnár, Czakó 1, Gál 1, Holdosi, Kecskés 3, Kovács G., Papp B. 4, Papp K., Szász 2, Széles 6, Tóth Pa., Tóth Pé. 1, Vajda 2. Szövetségi edző: Vágó Attila
SZLOVÁKIA: Koller, Luba, Ochaba (kapusok), Bogár, Chalabala 1, Fech 1, Kucsera 3, Lacena 2, Modrovsky 1, Ostrozovic, Parolly 2, Prikryl 1, Sloboda, Tóth J. 3, Valencin 4, Valko, Vano 1. Szövetségi edző: Barta Róbert
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 3/3
3. mérkőzés
MAGYARORSZÁG-LENGYELORSZÁG 35-24 (19-12)
Játékvezetők: Blanár, Deml (csehek)
MAGYARORSZÁG: Győri, Pálfi, Merkovszki (kapusok), Bálint 6, Bodnár 2, Czakó 3, Gál 2, Holdosi, Kecskés 2, Kovács G. 1, Papp B. 1, Papp K. 3, Szász 5, Széles 3, Tóth Pa., Tóth Pé. 3, Vajda 4. Szövetségi edző: Vágó Attila
LENGYELORSZÁG: Balcerek, Matlega, Walach (kapusok), Abramski, Adamski 1, Baliga 1, Dadej 6, Dzialakiewicz 4, Kozycz, Kutyla, Matyjasik 1, Olejniczak 4, Pilitowski 3, Przybylski, Scislowicz 4, Stepien. Szövetségi edző: Piotr Obrusiewitz
Kiállítások: 14, ill. 14 perc
Hétméteresek: 8/5, ill. 7/5

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS