Gyárfás társelnök sem maradhat

Gyarfas MTI01

A kormány döntése alapján Bienerth Gusztáv bekerült, Gyárfás Tamás kikerült a 2017-es budapesti vizes-vb szervezőbizottságából.Gyarfas MTI01
A Nemzeti Sport információi szerint a november végén az úszók elnöki tisztségéről lemondó Gyárfás Tamás – utódjának januárban Bienerth Gusztávot választották meg – immár a vizes-vb szervezőbizottságának sem tagja.

Az általa korábban betöltött társelnöki poszt – a kormány napokban meghozott döntése értelmében – megszűnik, elnökként egyedül Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter vezeti mostantól a testületet, amelynek tagja lett az úszószövetség új elnöke is, mégpedig a többi érintett szakszövetség vezetőjével együtt.

Az úszás európai szövetségében (LEN), illetve világszövetségben (FINA) alelnöki posztot betöltő Gyárfás Tamás információnk szerint tanácsadóként segíti a hazai rendezésű nyári vizes-vb ügyét.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS