GYÁSZOL A SPECIÁLIS OLIMPIA NAGY CSALÁDJA

Elhunyt Szabó Lászlóné Schuller Annamária.
(1954-2020)

„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.”
(Juhász Gyula)

Megrendülten, szomorú szívvel tudatjuk, hogy hosszú küzdelem után, 66 esztendős korában elhunyt Szabó Lászlóné Schuller Annamária, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség egyik alapítója, aki sok éven keresztül  menedzserként segítette a szervezet tevékenységét.
A Kraxner Alajos emlékversenyeken 1985-től önkéntesként, mint a Polgárdi Intézet munkatársa segítette az intézeti lakók sportolását, majd a Speciális Olimpia Egyesület első és sokáig egyetlen fő állású munkatársa lett.
Menedzsere volt a szó klasszikus értelmében a fogyatékos emberek sportjának.
Hihetetlen sikeresen építette a Szövetség kapcsolatait, bármely oldalhoz tartozó politikusokról és családjaikról, a művész világ jeles személyiségeiről, a gazdasági élet bármely szegmensében található, velünk szimpatizáló emberek megnyeréséről legyen is szó.
Határtalan szorgalommal szervezte, bonyolította a nagy és kis rendezvényeket, rengeteg ötlettel, leleménnyel küzdötte le a menetközben előkerült akadályokat. Külföldön, különösen az Egyesült Államokban igen sok önkéntessel, a kinti versenyeken bennünket segítő honfitársainkkal ápolt baráti viszonyt.
Szeretettel teli, bensőséges kapcsolata volt az atlétákkal mindig és mindenhol, szerte az országban. A sportolók pedig még most, sok évvel később is szeretettel gondolnak rá.
Ez az alázat akkor is megmaradt, amikor megalapította a Filantróp Alapítványt és a sport helyett a munkafoglalkoztatással teljesítette ki életművét.
Mariann- mert hogy mindenki így szólította-, a Szövetségből történt- visszavonulása után szakmai tanácsaival, mindig értékes ötleteivel sok éven át támogatta még a szeretett SO-t. Az utóbbi évtizedben a szövetség 20. és 25. évfordulós rendezvényein, valamint a 2015-ös, Los Angeles-i Speciális Olimpia Nyári Világjátékokra készülő magyar delegáció búcsúztatóján is
tiszteletét tette.
Mély meggyőződéssel hitte, hogy a speciális olimpikonok sportban nyújtott elszántsága és a sikerek segítenek leküzdeni az előítéleteket. Ő is, amíg tehette, szívvel-lélekkel vetette bele magát a társadalom érzékenyítésébe, az ép emberek inspirálásába.

Nagyon készült augusztus 11-ei születésnapjára, amelyet családja és barátai körében szeretett volna tölteni, de ez sajnos már nem valósulhatott meg számára. Mindössze egy nap adatott még neki a Földön, mielőtt kórházi ágyán örökre lehunyta a szemét…
Hiánya hatalmas űrt hagy mindazok körében, akik ismerték, szerették és tisztelték.
Szabó Lászlóné Schuller Annamáriát, Mariannt mély fájdalommal gyászolja az MSOSZ.
Nyugodjék békében!

Forrás: http://specialolympics.hu – RSS