Osváth Attila pozitív szemléletű sportember: nem törte meg lelkivilágát, hogy a labdarúgók egyik legsúlyosabb sérülését szenvedte el, elszakadt a keresztszalagja. A társai, a családtagjai, a barátai, na meg a kézilabda-világbajnokságon és az úszó Európa-bajnokságon vitézkedő honfitársak tartják benne a lelket.
Nagy-Pál Tamás • Szinte napra pontosan két hónappal ezelőtt Osváth Attila a fellegekben járt, hiszen húsz évesen bombagólt szerzett az NB I-ben a Vasas színeiben, illetve bekerült Bernd Storck szövetségi kapitány keretébe a Feröer-szigetek és a Görögország elleni Európa-bajnoki selejtezőre. Arról álmodozott, hogy a gárda vele juthat el a kontinenstornára, ahol ő is pályára léphet.
A műtét után
Számításait alaposan átírta minden futballista rémálma, ugyanis alig két héttel később az Újpest elleni bajnokin keresztszalag-szakadást szenvedett. Az ígéretes pályafutás előtt álló védővel egy héttel a műtétje után beszélgettünk.
– Nem unatkozol?
– Sok mindenre most nem vagyok képes, az biztos. Fekszem vagy mankózgatok. Közben tévét nézek vagy nyomom a játékkonzolt.
– Kitalálom: mint minden labdarúgó, te is a FIFÁ-val játszol.
– Naná.
– És mit nézel a tévében? Ilyenkor is a sport vagy inkább a filmek?
– Sport! Szurkolok a magyaroknak a női kézilabda-világbajnokságon és az úszó Európa-bajnokságon.
– Meg, gondolom, a Vasasnak az NB I-ben. Nem szörnyű nézni, hogy szenvednek a társak a bajnokságban, és te nem segíthetsz nekik?
– Dehogynem. Amikor hét közben legyőztük a Békéscsabát, azt hittem, jön az áttörés. Aztán sajnos mégis kikaptunk az MTK-tól. Nagyon bízom benne, hogy a Honvédot megverjük otthon az utolsó őszi fordulóban, és jó téli alapozás után bennmaradunk. Továbbra is az a probléma, mint amikor még játszhattam: minden meccsen megvannak a lehetőségeink, csak nem használjuk ki. Sajnos, a mezőnyfölény nem elég a győzelemhez.
– Ki tartja a lelket kiben? Te a csapattársakban a kiesőhely, vagy ők benned a sérülés miatt?
– Oda-vissza. Mindennap beszélünk. Biztatom őket, hogy tavasszal jön az a győzelmi sorozat, ami a bennmaradást jelenti. Ők is rengeteget segítenek nekem, ahogy a családtagok és a barátok is. A válogatottból Mervó Bence és Forgács Dávid, a Vasasból Remili Mohamed látott el jó tanáccsal, hiszen már ők is átéltek hasonlóan súlyos sérülést.
– Ezek szerint nincs is szükséges sportpszichológusra…
– Egyébként is pozitív szemléletű ember vagyok, szerintem jól feldogoztam a történteket. De ha mégis elérem a holtpontot, és megtörök, akkor természetesen rögtön keresek szakembert.
– És a kollégák tanácsa hogyan hangzott?
– A rehabilitáció a legfontosabb. Ha azt komolyan veszi az ember, bármilyen mélyről visszajöhet.
A válogatottban: balról Gera Zoltán és Kalmár Zsolt után
– Az orvosok milyen hosszú felépülést jósolnak?
– Egyelőre nehéz megmondani. Minden attól függ, hogyan reagál a szervezetem a műtétre – amelyet alapból el kellett halasztani egy hónappal a mandulagyulladásom miatt –, illetve a gyógytornára. Van, akinek négy hónap elég, van, akinek több mint fél év kell. Reménykedem benne, hogy öt hónap elég lehet, és akkor a szezon utolsó egy-két meccsen már pályára léphetek. De csak abban az esetben, ha százötven százalékos állapotban leszek. Nem szabad sietni, nem kockáztathatom meg az újabb sérülést.
– Akkor úgy tűnik: az Eb-szereplésre nincs reális esély.
– Talán az a legfájdalmasabb az egészben. Már a szűkített keretnek is tagja voltam, így könnyen lehet, hogy számított volna rám Storck kapitány. Szomorú vagyok, mert így tényleg nem marad időm kiharcolni a kerettagságot. Remélem, egy-két éven belül újra válogatott lehetek.
– Legutóbbi beszélgetésünket úgy vezettem fel, hogy álomszerű éved van, hiszen az NB II-es Szigetszentmiklósból jutottál el az U20-as vébére, aztán a Vasas alapembere és a felnőttválogatott tagja lettél. Alig két hónap telt el azóta…
– Tényleg csodálatos volt ez az év. Még mindig úgy érzem. Azonban a sors elérkezettnek látta az időt arra, hogy most másfajta akadállyal is megbirkózzak. Remélem, ezzel is csak több leszek a végére.
