Győrfi Alen: „Adriántól már elvárható, hogy harcban legyen a győzelemért!”

image

Folytathatja idei remeklését a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team. Amíg élversenyzője, Győrfi Alen a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatában a monzai 6. hely után összetettben a 11. helyen áll, addig a csapattársai az Alpok-Adria Bajnokságban remekelnek. A 125 GP-ben induló Gyutai Adrián az első a SlovakiaRingen rendezett verseny mesterhármasát követően – pole pozíció, futamgyőzelem és leggyorsabb kör – Brno-ban is remekelt, és a 2. helyének köszönhetően növelte az előnyét az összetettben. A 21 éves motoros ezúttal hazai pályán, a Pannoniaringen szeretné folytatni az eddigi menetelését, és újabb futamgyőzelemre készül. A Superstock 600-as sorozatban Nagy Győző, míg a Superbike-ban versenyző Kis Viktória pedig első pontjait szeretné megszerezni a hétvégén.

Eddig fantasztikusan szerepel a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team a 2012-es esztendőben: a csapat élversenyzője, Győrfi Alen a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatában a 11. helyen áll összetettben, addig a csapat másik három versenyzője az Alpok-Adria Bajnokságban vitézkedik.

Elsősorban Gyutai Adrián, aki a 125GP kategóriában az első versenyen Szlovákiában megszerezte élete első pole pozícióját, majd fölényesen megnyerte a futamát, ráadásul övé volt a leggyorsabb kör, míg Brno-ban a második helyen végzett. Most hazai pályán bizonyíthat ismét a 21 éves motoros, ugyanis az Alpok-Adria Bajnokság harmadik futamát a Pannoniaringen rendezik ezen a hétvégén.

„Már három hete nem motoroztam, csak fizikai edzéseket végeztem, így nagyon hiányzik a versenyzés. Fizikailag és mentálisan felkészültem, nem titkolt célom, hogy első hazai versenyemen is a dobogón végezzek, sőt megnyerjem a versenyt, mert rengeteg barátom elkísér a futamra” – fogalmazott az összetettben fölényesen vezető Gyutai Adrián.

 

Csapattársai, Nagy Győző (Superstock 600) és Kis Viktória (Superbike) eddig csak egy-egy futamon indult – Győző Alen főszerelőjeként kihagyta a szlovák, míg Viki egyetemi tanulmányai miatt a cseh versenyt –, és mindketten első hazai versenyükön szeretnék első bajnoki pontjaikat megszerezni. Ennek érdekében mindketten teszteltek a hét elején a Pannoniaringen, és az ottani tapasztalatok alapján bizakodva várják a versenyt.

„Noha a gyakorláson mindössze délelőtt tudtunk motorozni a hatalmas vihar miatt, arra mindenképpen jó volt az edzés, hogy kiderüljön, a motorommal nincs semmi gond, ráadásul sikerült tovább mélyíteni magamban a pálya vonalát. Utóbbi azért volt fontos, mert eddig mindössze háromszor mentem rajta. A hétvégéig sok futással tartom a kondim, valamint a tanulnivalóban veszek el, hiszen a vizsgaidőszak kellős közepén vagyok, ahol szintén teljesítenem kell. Határozottam pozitív érzéssel állok a verseny elé, bízom benne, hogy most sikerül majd megcsípnem valamelyik pontszerző helyet, illetve a magyar bajnokin végre dobogóra állhatok” – ecsetelte az elmúlt hét történéseit és a hétvégi esélyeit Kis Viktória

Nagy Győző a hétfői teszten mindössze tíz kört tudott megtenni, de a Yamaha e rövid gyakorlás alatt is tökéletesen muzsikált, így ő is bizakodva várja idei második versenyét.

„Sajnos Brno-ban kedvező helyzetben elestem, így most mindenképpen szeretnék célba érni, ráadásul a pontszerzők között. Mivel én felelek Viki és a saját motoromért is, már azt is fél sikernek értékelem, hogy egyikünk gépével sincs semmilyen probléma. A szabadedzések alatt lesz időm a legjobb beállítások megtalálására, és abban reménykedem, hogy az időjárás ezúttal kegyes lesz hozzánk, és mindhárom nap ugyanolyan körülmények között kell motoroznunk. Ha lehet egy kérésem, akkor természetesen száraz körülmények között” – jelentette ki Nagy Győző.

A MetalCom-Adrenalin H-Moto Team csapatvezetőjeként is tevékenykedő Győrfi Alen is nagyon várja hazai pályán a vezetői debütálását, és 22 éves motoros abban bízik, hogy Brno után csapattársai az általuk jól ismert Pannoniaringen is képesek lesznek megmutatni, milyen az a magyar virtus.

„Bevallom, ezen a hétvégén sokat várok a csapatomtól, hiszen ez lesz az első idei hazai versenyünk. Adrián vezet összetettben, és kategóriájának egyik legjobbja, így mindenképpen dobogóra várom, természetesen nem a legalsó fokára. Viki és Győző idén kevesebbet motorozott eddig különböző okokból, ám erre a versenyre sikerült a felkészülésük, ráadásul a hét elején, ha nem is a tervezett mértékben, de tesztelni is tudtak. Mindkettőjüktől jó teljesítményt várok, ami remélhetőleg elég lesz az idei első pontjaik megszerzéséhez” – mondta Győrfi Alen, aki egy héttel később folytatja szereplését a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatában a misanói futamon.

 

 

Pannoniaring (Magyarország)

 

Helyszín: Ostffyasszonyfa

Hosszúság: 4740 m

Szélesség: 11 – 13 m

Kanyarok száma: 18 (7 bal, 11 jobb)

A start-cél egyenes hossza: 700 m

Infrastruktúra: 35 ezer négyzetméteres parkoló, 35 különálló boksz, egészségügyi állomás, helikopter-leszállópálya, 1071 méteres gokart pálya, 25 db két ágyas szoba a Ring Panzióban, étterem.                                          

A Sárvártól 12 kilométerre található Pannoniaring a világ egyik legbiztonságosabb motoros és autós gyorsasági versenypályája. A bukózónák 50-150 méterig terjednek, de a környezeti adottságok miatt ennél is hosszabb a kicsúszási lehetőségek. A pálya vonalvezetése rendkívül technikás, ezt támasztja alá a 18 kanyar is. 

 

Várható időjárás

Péntek: 21 °C (esős)

Szombat: 23 °C (felhős)

Vasárnap: 22 °C (esős)

 

A versenyhétvége menetrendje

Péntek
3 szabadedzés valamennyi kategória részére

Szombat

1. Időmérő  

9.05-9.35 125 GP (Gyutai Adrián)

9.45-10.15 Superstock 600 (Nagy Győző)

11.35-12.05 Superbike (Kis Viktória)

2. időmérő

14.20-14.50 125 GP (Gyutai Adrián)

15.00-15.30 Superstock 600 (Nagy Győző)

16.50-17.20 Superbike (Kis Viktória)

Vasárnap

Warm up

8.45-9.00 125 GP (Gyutai Adrián)

9.05-9.20 Superstock 600 (Nagy Győző)

10.15-10.30 Superbike (Kis Viktória)

Verseny

12.30 125 GP (Gyutai Adrián) – 11 kör, 52,14 km

13.25 Superstock 600 (Nagy Győző) – 12 kör, 56,88 km

16.10 Superbike (Kis Viktória) – 14 kör, 66,36 km

 

Alpok-Adria Bajnokság 2012-es versenyei

2012. 06. 02-03. PANNONIARING (Magyarország)

2012. 06. 16-17. Rijeka (Horvátország)

2012. 07. 14-15. Most (Csehország)

2012. 07. 28-29. Poznan (Lengyelország)

2012. 08. 18-19. Rijeka (Horvátország)

2012. 09. 01-02. HUNGARORING (Magyarország)

2012. 09. 15-16. Rijeka (Horvátország) vagy Adria Raceway (Olaszország)