Győzelem, előrelépés

A hosszú buszút és az utolsó pillanatban jött sérülés sem zavarta meg az U16-os fiú kézilabda-válogatottat, amely hibátlanul nyerte meg a Chorzówban rendezett Olimpiai Reménységek Versenyét. A siker megmutatta, hogy jól sikerült az elmúlt évben a korosztályos együttes átalakítása.

reb Nagyjából ötszáz kilométer – ennyire található Budapesttől a lengyelországi Chorzów. Különösen messzinek tetszik a város, ha busszal igyekszik oda az ember. Márpedig az U16-os fiú kézilabda-válogatott azzal utazott az Olimpiai Reménységek Versenyének a helyszínére. Vágó Attila szövetségi edző beszámolója szerint a meglehetősen hosszú túrát követően csütörtök este már nem is tudott edzeni a társulat.

kecskemeti_tamas_4_math_dominik_13_szalmas_mob

Fejlődött a csapat  •  Fotó: Szalmás Péter, MOB

Csak pénteken reggel, az első meccsnapon vezényelhetett a szakember átmozgató tréninget. Vesztére tette, Albek József ugyanis megsérült. Így aztán fontos láncszem esett ki az utolsó pillanatban az Tbilisziben rendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról éppen csak hazaérő, és kevéssel utána tovább is utazó társaságból.

A nem zavarta meg a csapatot, hogy fölényesen legyőzze Csehországot (31-19) és Szlovákiát (35-22). A rangadóra vasárnap került sor, amikor a tavaly Gyöngyösön ORV-győztes, ezúttal házigazda Lengyelország ellen léptek pályára a fiúk.

„Nem véletlenül mondtuk a végén, hogy háromszor kellett megnyernünk a meccset, a lengyelek mellett önmagunkat is le kellett győzni – ad képet a nehézségekről Vágó. – Több góllal is vezettünk, de ziccereket is rontottunk, így aztán nagyon nyögvenyelősen sikerült visszavágni a tavalyi vereségért. A tornán szerepelt néhány újonc a csapatban, akik jól teljesítettek, ráadásul nyertünk. Nem is tudnék szebb befejezést elképzelni hathetes közös munkánknak!”

A reváns öröme mellett fontos tanulsággal is szolgált a nyári szereplés. Tavaly, a második helyezést hozó ORV-t követően a mester és az akkori szakmai igazgató, Juhász István is arról beszélt, hogy komoly változtatásokra van szükség a korosztályban. Több, kulcsembernek tartott kézilabdázótól elköszöntek, helyettük más, jobb felfogású játékosok érkeztek.

„A tavalyinál erősebb lengyelek elleni siker egyértelműen megmutatta, hogy sokat fejlődtek a srácok. Rengeteget dolgoztunk az idén, de fizikailag – amit folyamatosan hajtogatok – még mindig van hova előrelépni. Olyanok szerepelnek a válogatottban, akiknek valóban megtiszteltetés magukra ölteni a címeres mezt, és akik azon vannak, hogy mindig a maximumot nyújtsák benne.”

Vágó szerint az ORV-elsőségnek köszönhetően pozitív élménnyel lépnek ki a fiúk a serdülőkorból. A többség jövőre már az ifjúságiak között folytatja, a korosztály második divíziós Európa-bajnokságra készül.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS