Győzelemmel folytatódott a magyar válogatott veretlenségi sorozata + GALÉRIA

MH/MTI
2024. március 22. péntek. 22:44
Frissítve: 2024. március 22. 22:54

A magyarok győztes találatát a csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerezte a 48. percben büntetőből. Marco Rossi tanítványai immár 13 találkozó óta veretlenek, ilyen hosszú sorozatra legutóbb a legendás Aranycsapat volt képes az 1954-ben elveszített berni világbajnoki döntő után. Puskásék akkor 18 összecsapáson nem találtak legyőzőre.

Az olasz szakvezető újoncot is avatott Dárdai Márton személyében, akit csereként küldött a pályára.

A szintén a nyári Európa-bajnokságra készülő törökök először veszítettek a tavaly szeptemberben kinevezett Vincenzo Montella irányításával, ráadásul öt meccse nyeretlenek a magyarokkal szemben.

A nemzeti együttes legközelebb kedden a koszovói csapatot fogadja barátságos mérkőzésen a Puskás Arénában.

Magyarország-Törökország válogatott felkészülési mérkőzés

Magyarország-Törökország válogatott felkészülési mérkőzés

Fotó: MH/Török Péter

A mérkőzés elején mezőnyben kiegyenlített küzdelem zajlott, az első lövési kísérletre hat percet kellett várni, akkor Kökcü lőtt nem sokkal a jobb alsó sarok mellé. A magyarok elsősorban a bal oldalon vezették a támadásaikat, de a kapura egyáltalán nem jelentettek veszélyt. Többnyire a két 16-os között folyt a játék, a rivális viszont elvétve kapura lövéssel is próbálkozott, így először Gulácsinak kellett védenie. Az első hazai próbálkozásra közel félórát kellett várni, de Sallai lövése nem jelentett problémát a török kapusnak. Nem sokkal később viszont Günoknak már bravúrra volt szüksége, hogy hárítsa Sallai közeli kísérletét Szoboszlai beívelése után. A szünet előtti percekben ismét a törököknek volt egy-egy bal és jobb oldali lövése, Gulácsi mindkét hosszú sarokba tartó labdát biztosan védte.

Térfélcserét követően azonnal büntetőt kaptak a magyarok, akik Szoboszlai pontos lövésével így vezetéshez jutottak. A góltól valamelyest élénkebb lett a mérkőzés, a vendégek nagyobb erőket mozgósítottak, de ahogy jobban kinyíltak, a magyaroknak is esélyt kínáltak a gyors ellentámadásokra.

Bár Gulácsinak is volt dolga, a hazaiak veszélyesebbek voltak, egy tetszetős és ziccerig játszott kontra végén Varga középre lőtt, így a rivális kapusa védeni tudott. Bő negyedórával a vége előtt aztán az RB Leipzig magyar kapusa is hatalmasat mentett az újonc Dárdai Márton mellől kiugratott Yildiz kísérleténél. A hajrában nem tudtak újítani a törökök, így a magyar csapat különösebb erőfeszítés nélkül tudta megőrizni a minimális előnyét a lefújásig, sőt, a hosszabbításban Schäfer András góllal koronázhatta volna meg visszatérését a válogatottba, azonban találatát les miatt érvénytelenítették.

Írta a Magyar Hírlap