Győzelemmel hangolt Olaszország az Eb-re

Az olasz válogatott hétfőn este 2-0-ra legyőzte Finnországot, így győzelemmel hangolt a június 10-én rajtoló franciaországi Európa-bajnokságra. A Squadra Azzurra a csoportkör első mérkőzésén Belgium ellen lép pályára június 13-án Lyonban.

Olaszország az első mérkőzését elveszítette Finnországgal szemben (az 1912-es stockholmi olimpián 3:2-re maradt alul), azóta viszont 11-ből 10-szer nyert. Most 12/11-re módosult ez az arány.

Az első félidőben 12 lövéssel próbálkozott a Squadra Azzurra, bár betalálni csak tizenegyesből tudott, Antonio Candreva révén. A Lazio középpályása szerezte tehát az első olasz gólt, a másodikat pedig az AS Roma középpályása, Daniele De Rossi – Candreva beadásából fejelt a kapuba –, aki nem sokkal korábban állt be csereként. Az olaszok kapuját egy lövés sem találta el – csakúgy, mint néhány napja a skótok ellen –, a finnek az egész mérkőzésen egyszer értek labdába a hazai tizenhatoson belül.

A találkozón Mattia De Sciglio nem kapott lehetőséget, végig a cserepadon ült.

OLASZORSZÁG – FINNORSZÁG 2-0

Időpont: 2016.06.06. 20:45
Helyszín: Verona, Olaszország
Játékvezető: Nijhuis (holland)
Gólszerzők: Candreva (27.), De Rossi (71.)

>> A KEZDŐCSAPATOK:

OLASZORSZÁG: Sirigu – Barzagli, Bonucci (Ogbonna, 85.), Chiellini – Candreva (Bernardeschi, 76.), Parolo, Motta (De Rossi, 63.), Giaccherini (Sturaro, 64.), El Shaarawy (Florenzi, 69.) – Zaza (Pelle, 81.), Immobile.

FINNORSZÁG: Hradecky – Arkivuo, Toivio, Arajuuri, Halsti, Uronen (Raitala 73.) – Ring (Lam 73,), Sparv, Hetemaj – Pukki (Lod 46.), Eremenko.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS