Fontos forduló várt az Eszterházy Gyakorlóiskola Szent-Györgyi DSE-VSI fiú röplabdázóira Győrben. Az NB II juniorbajnokság negyedik tornáján a házigazda együttes volt az első ellenfél, amely az első fordulóban mindössze egy játszmát engedélyezett a hevesieknek.
A mérkőzés egri részről lendületes centertámadásokkal és hatásos nyitásokkal kezdődött, ami kellően megalapozta a további lelkes játékot. Támadásban ekkor Csengeri Gergely és Hetényi Gergely jeleskedett leginkább, amelyet Csontos László pontos nyitásfogadásai alapoztak meg. Különösen ebben a fázisban voltak igazán jó ritmusúak Kerek Attila feladásai. A sportiskolások végig tartották három-négypontos előnyüket, nem engedve felzárkózási lehetőséget ellenfelüknek. A jó színvonalú, mozgalmas mérkőzés az első játszma megnyerését követően kísértetiesen hasonlóan folytatódott a továbbiakban is.
A bajnokságban sérülése miatt először pályára kerülő Bartha Zoltán – kihasználva fizikai adottságait – többször jó ütemben blokkolta a győriek ütőit, valamint szélsőtámadóként is rendre pontot ért el. Széphegyi Márk nehezen fogadható nyitásaival a harmadik felvonásban vált főszereplővé, a mérkőzés ezen szakaszában már szinte minden sikerült az egységesen, nagy akarattal játszó hevesieknek. Végül nagy küzdelmet követően sikerült a visszavágás, játszmagyőzelmet sem engedélyezve a dunántúli ellenfélnek.
A Dorog elleni második találkozó – a bajnokság eddigi alakulásának függvényében – egri sikert feltételezett. Mindezt azzal együtt is sikerült véghezvinni, hogy az addig kevesebb lehetőséget kapó fiatalabb egri játékosok is bizonyíthattak. Kovács Ábrahám és Vágási Zsolt szélsőütőként volt többször eredményes, míg Stefán Richárd a liberó szerepkörben debütálva játszott meggyőzően. A játszmák elején tapasztalható fegyelmezett játéknak köszönhetően a csapat legfiatalabbja, Dén Zoltán is lehetőséget kaphatott néhány feladásra, amit szintén jól oldott meg.
NB II, férfiak, juniorbajnokság, 4. forduló, Györ
Eszterházy Gyakorlóiskola Szent-Györgyi DSE-VSI–Győri RC-Jedlik 3:0
Eszterházy Gyakorlóiskola Szent-Györgyi DSE-VSI–Győri RC-Jedlik 3:0
OGYB: országos döntőben az egri csapat!
Az Országos Gyermek Bajnokság utolsó, egri vonatkozású középdöntőjét Szegeden rendezték. A tét nem volt más, mint az országos hatos döntőbe kerülés, amelyhez az előző fordulók alapján elért második helyet kellett megtartania az egri Eszterházy Gyakorlóiskola Szent-Györgyi DSE csapatának. A sorsolásnak köszönhetően mindez az első, Dunaferr elleni mérkőzés megnyerésével valósággá válhatott. Ennek tudatában léptek pályára a hevesiek, és az előző két egymás elleni találkozóhoz hasonlóan ismét győztesen hagyták el a pályát. A végeredmény 3:1, ami országos döntőt ért a gyakorlóiskolás fiúknak!
A Kunhegyes elleni következő fellépésnek már nem volt tétje, de a nagyobb játékerőt képviselő csoportelső ellen sikerült a tisztes helytállás, 3:1 arányban maradtak alul az egriek. Mindezzel nem várt sikert könyvelhettek el, hisz első OGYB-s indulásuk alkalmával a májusi hatos döntőbe verekedték magukat.
Vincze Tamás: – Nagyon örülök a hétvégi teljesítményünknek. A Győrbe hiányzókkal utazó juniorcsapat pontos és ötletes játéka mellett akarati tényezők terén is nagyon jól vizsgázott. Szinte mindenki hozzátett a sikeres szerepléshez, ilyen ritkán tapasztalható. A gyermekcsapatunk által elért eredmény pedig különösen annak tudatában dicséretes, hogy a csapat jelentős része az egy korosztállyal fiatalabbak mezőnyében is szerepelhet. Gratulálok a fiúknak!
XLsport –
Forrás: www.hunvolley.hu