Gyurta felépült, a Verrasztó testvérek ágynak döltek

Gyurta_Daniel.jpgJó és rossz hírrel egyformán szolgált pénteken Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya: a márciusi, melbourne-i világbajnokságra készülő versenyzők közül meggyógyult Gyurta Dániel, viszont ágynak esett a két Verrasztó, Evelyn és Dávid.

A szakvezető elmondta, hogy a 2004-es athéni olimpián 200 m mellen ezüstérmes Gyurta szerencsésen túlvan az influenzán, s a héten már biztatóan mozgott, ugyanakkor péntekre kidőlt a sorból a Verrasztó testvérpár, mindkettőjüket vírus döntötte ágynak.
Verraszto_Evelyn.jpg"Nem szeretném, ha az egész csapaton végigsöpörne a járvány, de félő, hogy nem ússzuk meg… Pedig Boulsevicz Beatrix, Gyurta és Verrasztóék után nagyon nem kellene, hogy még más is sorra kerüljön" – mondta Kiss László, aki amúgy már maga is átesett az ilyentájt szokásos betegségen.

Verraszto David_1.jpgAz ausztráliai vb-re nevezett kilencek közül többen nem lesznek ott időben a vasárnap kezdődő, s bő két héten át tartó, a felkészülést lezáró balatonfűzfői edzőtáborban. Jelesül a hétvégén Lyonban versenyző Cseh László és Hosszú Katinka a hazaérkezést követően kedden kapcsolódik be a munkába, míg Verrasztóék természetesen csak az után, hogy kilábaltak az influenzából. (www.mob.hu)

XLsport.hu