Ha az F1 könnyű, akkor minden más sport is az

F1

2015. július 21. kedd, 12:30

Állítja ezt Max Verstappen és Carlos Sainz, a Toro Rosso két tehetséges újonca, akik ezzel cáfolták azt a kijelentést, miszerint a modern F1 fokozatosan egyre kisebb kihívás elé állítja a pilótákat.

Jelenleg nagyon sok kritika éri a motorsportot, abból a szempontból, hogy már nem olyan bonyolult, mint régen, erre pedig előszeretettel a 17 éves Max Verstappent és a 20 éves Carlost Sainzot hozzák fel példának, akik tapasztalatlanságuk ellenére is jó eredményeket érnek el.

A holland Verstappen azonban az UOL Esporte-nak nyilatkozva elmondta: „Nem hiszem, hogy a Formula-1 könnyebbé válik. Lényegében a pilóták fiatalabb koruktól kezdve jobban fel tudnak készülni jelenleg, mint húsz évvel ezelőtt, mivel minden professzionálisabb. Az eredménye pedig mindennek az, hogy a versenyzők hamarabb jönnek az F1-be.

Verstappen, Sainz Canada

Sainz, aki főnöke, Franz Tost szerint kiváló munkát végez az idén, egyetért csapttársa kijelentésével. Felhozta példaként a teniszcsillag Rafael Nadalt, az olimpiabajnok Michael Phelps-et, illetve a MotoGP világbajnok Marc Marquezt, akik bizonyítják, hogy a 21. században a sportolók már fiatalabb korukban érnek el áttörést, majd dominálnak is a területükön.

„Akárki is hiszi azt, hogy az F1 könnyű, az a többi sportról is ugyanezt kell, hogy gondolja, mivel azt látjuk, hogy egyre fiatalabb sportolók tűnnek fel. Miért ne lehetne ez így a Formula-1-ben is? Ugyanez történt a MotoGP-ben, mégsem beszélt arról senki, hogy könnyebbé vált volna. De ez egy egész világra kiterjedő tendencia, mivel a fiatalabb emberek felkészültebbek” – nyilatkozta a spanyol.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: