Haaland állítólag eldöntötte, melyik sztárcsapatba akar igazolni, a City bankot robbanthat egy védő miatt – külföldi körkép

ANGLIA

FA-kupa: Elsőként a Southampton jutott be a labdarúgó FA-kupa elődöntőjébe, miután szombaton 3-0-ra győzött Bournemouth-ban. Nathan Redmond kétszer, Moussa Djenepo pedig egyszer talált a hazaiak kapujába, emellett a vendégcsapat még két gólt szerzett, amelyeket azonban videobírós elemzés után les miatt nem adott meg a játékvezető.

A Manchester City is bejutott a labdarúgó FA Kupa elődöntőjébe, miután a sorozat negyeddöntőjében 2-0-ra nyert az Everton vendégeként szombaton. A manchesteriek Ilkay Gündogan találatával szereztek vezetést a 84. percben, a végeredményt pedig Kevin De Bruyne állította be hat perccel később. A további két negyeddöntőt, valamint az elődöntő párosításának sorsolását vasárnap rendezik, míg a fináléra május 15-én Londonban, a Wembley Stadionban kerül sor.(MTI)

FA-kupa, negyeddöntő:

Bournemouth-Southampton 0-3 (Djenepo 37., Redmond 45+1, 59.)
Everton-Manchester City 0-2 (Gündogan 84., De Bruyne 90.)

Manchester City: A hírek szerint a nyáron mindenképpen erősítenének egy balhátvéddel, az egyik kiszemelt pedig a Sporting 18 éves játékosa, Nuno Mendes, akit azonban nem lesz egyszerű megszerezniük az angoloknak, hiszen 70 millió euró a kivásárlási ára. (Fabrizio Romano)

Chelsea: Az utóbbi időben ugyan egyre inkább jobb formában játszik a német válogatott védő, Antonio Rüdiger, de még továbbra sem biztos, hogy marad a klubnál a nyári átigazolási idényben. Amennyiben a középhátvéd távozik úgy Thomas Tuchel vezetőedző Niklas Sülét (Bayern München), Ibrahima Konatét (RB Leipzig), vagy José María Giménezt (Atlético Madrid) igazolhatja le a helyére. (The Athletic)

Manchester United: A Vörös Ördögök ugyan szívesen látnák az Atlético Madrid középpályását, Saúl Niguezt, ám úgy tűnik, hogy kútba eshet az üzlet, miután nem hajlandóak kifizetni érte 43 millió fontot. (La Razon)

Tottenham: Végleg megszereznék a Benficától a jelenleg kölcsönben lévő Carlos Viníciust, aki az FA-kupában 3 míg az Európa Ligában 6 gólt lőtt a mostani idényben, a Premier League-ben viszont még nem talált be. A vételáron viszont még megy az egyezkedés, a portugál klub ugyanis 36 millió fontot kérne a brazil csatárért, a Spurs azonban csak ennek a felét adná. (Daily Mail)

SPANYOLORSZÁG

La Liga: Megint Benzema volt a Real Madrid hőse

Real Madrid: Spanyol sajtóinformáció szerint a Borussia Dortmund norvég gólgyárosa, Erling Haaland eldöntötte, hogy a Real Madridban akarja folytatni pályafutását. A számos európai topcsapat által megkörnyékezett támadó parádés formában van, 21 Bundesliga-meccsen 21 gólnál és 5 gólpassznál jár. (Marca)

Barcelona: Mindenképpen megtartanák és hosszútávú szerződést kötnének a saját nevelésű középpályással, Ilaix Moribával, akit többek között a Manchester United és az RB Leipzig is vinne. Az utánpótlás-válogatott labdarúgó a mostani idényben mutatkozott be a felnőttek között, az eddigi 4 bajnokiján pedig már egy gólt és két gólpasszt is jegyzett. (Mundo Deportivo)

OLASZORSZÁG

Serie A: Kétgólos hátrányból fordított a Bologna – eredmények, videók

Juventus: Egymás után másodszor Cristiano Ronaldót, a Juventus portugál labdarúgóját választották a legjobb játékosnak az olasz Serie A-ban. A 2019/20-as szezon győzteseit péntek este hirdették ki. A szavazáson futballisták, edzők, játékvezetők és szakújságírók vettek részt. A díjakat általában egy gála keretében adják át, de ezúttal – a koronavírus-járvány miatt – “csak” egy televíziós műsorban kerítettek rá sort. Ronaldo az előző idényben 33 bajnokin 31 gólt szerzett, és ezzel oroszlánrészt vállalt abban, hogy a Juventus sorozatban kilencedszer is megnyerte a Serie A-t. “Először nehéz volt az üres stadionokban játszani, de változatlanul az maradt a célunk, hogy nyerjünk, és ezt meg is tettük. Boldognak és szerencsésnek érzem magam. Kitartás, magabiztosság, alázatos munka és szenvedély – ezek azok a titkok, amelyek miatt még mindig játszhatok. Motivált vagyok, és annak is kell lenned minden évben, különben nem nyerhetsz 34, 35, 36 vagy 40 évesen” – mondta a 36 éves támadó. A nőknél is egy Juventus-játékos, Cristiana Girelli kapta az idény legjobbjának járó elismerést, míg az edzőknél Gian Piero Gasperini, az Atalanta trénere nyert. A csapatok kategóriájában a bergamói gárda végzett az élen. (MTI)

Lazio: A Manchester United, a Tottenham és a Burnley is kiszemelte a koszovói válogatott támadót, Vedat Muriqit, aki tavaly nyáron érkezett a Fenerbahcétól a rómaiakhoz, ám az olaszoknál egyelőre még nem sikerült megtalálnia a régi formáját, a Serie A-ban ugyanis csak egy gólt lőtt eddig. (Calciomercato)

Napoli: Megszerezhetik a Liverpool görög válogatott védőjét, Konsztantinosz Cimikaszt, aki tavaly nyáron érkezett az Anfieldre, de ezidáig csupán egy bajnokin lépett pályára, így a több játéklehetőség reményében nagy valószínűség szerint nyáron távozik. (Corriere dello Sport)

AC Milan: Megkezdték a tárgyalásokat a Benficával a 21 éves uruguayi támadó, Darwin Nunez átigazolásáról. A hírek szerint a csatárért 50 millió eurót kell fizetnie az olasz csapatnak. Nunez 20 bajnokin 4 gólnál és 7 asszisztnál jár. (Calciomercato)

NÉMETORSZÁG

Bundesliga: Emberhátrányban is darabokra szedte ellenfelét a Bayern, Haaland duplája nem volt elég a Dortmund-győzelemhez – eredmények, videók

RB Leipzig: Megdöntötte az egy mérkőzésen belül adott passzok számának idényrekordját a német labdarúgó Bundesligában Willi Orbán, az RB Leipzig magyar válogatott védője. A 28 éves játékos az Arminia Bielefeld otthonában 1-0-ra megnyert péntek esti bajnokin 163-szor passzolt, és ezzel alaposan lehagyta a mostani szezon eddigi csúcstartóját, a Bayer Leverkusent erősítő Edmond Tapsobát (136). A szintén lipcsei Lukas Klostermann is jobb volt az eddigi rekordnál, ő 147-szer próbálta társaihoz juttatni a labdát. Orbán 94, Klostermann 96 százalékos hatékonysággal passzolt Bielefeldben. A Bundesliga-örökranglistát – amelyet a részletes adatelemzések bevezetése óta tartják nyilván – Julian Weigl vezeti, aki 2016 májusában, a Borussia Dortmund színeiben 210-szer passzolt az 1. FC Köln elleni találkozón. (MTI)

Werder Bremen: Két Premier League-csapat, az Aston Villa és a Wolverhampton is szívesen látná soraiban a 28-szoros koszovói válogatott szélsőt, Milot Rashicát. A 24 éves játékos 5 gólpassznál jár a Bundesliga mostani idényében, piaci értékét 12 millió euróra becsüli a Transfermarkt. (Bild)

Hertha BSC: Minden bizonnyal a nyáron visszatér az Arsenalhoz a jelenleg csak kölcsönben lévő francia-marokkói játékos, Mattéo Guendouzi. Angliában arról írnak, hogy Dárdai Pálék nem veszik meg végleg a középpályást. (Bild)

VILÁGFOCI

Peru: Sikeres fellebbezése után visszahelyezték a perui labdarúgó-bajnokság élvonalába az Alianza Lima csapatát annak ellenére, hogy tavaly – 82 után először – kiesett az első osztályból. Az Alianza az ország egyik legnagyobb és legnépszerűbb klubja, novemberben azonban kiesett, miután a szezon utolsó meccsén kikapott, így egy ponttal az FC Carlos Stein csapata mögött végzett. A limai egyesület azonban úgy vélte, a Carlos Steintől le kellene vonni két pontot, miután nem fizette ki időben a játékosait, s ezzel vétett a liga szabályai ellen. A pontlevonás azonban elmaradt, a vétkes klub mindössze pénzbírságot kapott. Ezek után az Alianza a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, amely igazat adott neki, mondván, a kiszabott büntetés nem volt összhangban a perui liga szabályaival. A CAS döntése szerint a 2020-as idényre vonatkozóan két pontot le kell vonni a Carlos Steintől. A Perui Labdarúgó Szövetség (FPF) pénteken közölte: visszahelyezi az Alianzát az élvonalba, noha a küzdelmek már elkezdődtek, van olyan csapat, amely már két fordulót is lejátszott. Egyelőre nincs döntés arról, hogy az eddig megszerzett vagy elvesztett pontoknak mi lesz a sorsa. Az Alianza története során 23-szor nyerte meg a perui bajnokságot. (MTI)