Habash Antoine világbajnok!

A belgrádi Kick-boksz világbajnokság utolsó előtti, pénteki napján tetőfokra emelkedett az izgalom. Egész nap folytak a mérkőzések a szombati döntőbe jutásért. Nem csak az adrenalin nőtt, hanem a különböző lila foltokkal „ékesített” harcosok száma is .Nem számít rendkívüli eseménynek, hiszen .minden – több napos – kick-box világversenyen ezt tapasztalhatjuk, ugyanis gyakran kőkemény küzdősportról van szó!

VB2 A kőkeménységről annyit, hogy még néha a kemény kő is megreped, eltörik. Így járt a montenegrói Remzija Dacsics, akinek a keze tört el az előző napi, meglehetősen viharos összecsapásban. Így hiába várt rá versenyzőnk, Görbics Gábor, ez a mérkőzés feladással ért véget. Ismerve Gabit, s azt, hogy egyre jobban felpörög a VB-n,talán még sajnálta is, hogy nem jött létre a mérkőzés. A váratlanul rövidre sikerült elődöntő, a pihenés nem ártott versenyzőnknek. A szombati döntőbeli ellenfél, a fehérorosz , többszörös világbajnok, az első számú kiemelt, Andrej Kamionak biztosan nem orvosi igazolást és látleletet küld majd fel a ringbe! Kőkemény a címvédő, három éve legyőzte Gabit. Görbics Gábor viszont Világjátékok győztes, és így nem kell nagy jósnak lenni, hogy ez a délelőtti, a sorban hatodik mérkőzés a szombati döntők egyik legnagyobb rangadója lesz.
De most térjünk rá a pénteki döntők legjobb csatájára. A szerb rendezők mindent megtettek azért, hogy emlékezetessé tegyék a világbajnokság péntek estéjét. Hatalmas gála keretében rendezték meg a finálékat, megrendezve az eseményt Európa leghatalmasabb Sportcsarnokában. Jellemző a „körítésre”, hogy kb. 14000 jegyet adtak el rá Európa egyik leglelkesebb szurkoló gárdájának, s a mérkőzések között színpompás kultúrműsor,fellépők, operaénekes, tánckar,katona zenekar szórakoztatta a nagyérdeműt. Több televíziós társaság, s köztük a szerb állami televízió adott közvetítést, jelen volt a spotminiszter,Aleksander Sostar is… Aki látott már szerb harcművész gálát, az tudja, mit jelent az, ha azt mondjuk, ez a gála minden eddigit felülmúlt.
Mégsem a szép rendezés, a hangulat miatt lesz ez az este emlékezetes. A negyedik mérkőzésen lépett a kötelek közé Habash Antoine és az orosz Viktor Mihajlov.Ez az összecsapás a nap fénypontjának bizonyult. Képzeljünk el két rettenthetetlen „gladiátort” akik minden idegszálukkal arra törekedtek, hogy szétszedjék a másikat. Közönségszórakoztató mérkőzés alakult ki, s a „mi fiunk” combrúgásokkal, testre és fejre bevitt hatalmas térdrúgásokkal bombázta az oroszt, edzője Rehák György, Katona Attila szövetségi kapitány és a magyar csapat és szurkolók legnagyobb örömére. Szorosnak indult a mérkőzés, vigyázni kellett az orosszal, aki korábban K.O.-s győzelmet is aratott a világbajnokságon. Habash Antoine, betartva az edzői utasításokat lépésről lépésre került aztán fölénybe,s meggyőzően nyert a szikrázó mérkőzésen. VILÁGBAJNOK LETT!!! Győzelme megérdemeltségéhez nem férhet kétség. nem emelték ki, bemérkőzőként négy nap alatt öt mérkőzést kellet megvívnia ahhoz, hogy a dobogó legmagasabb fokára állhasson és meghallgathassa a magyar Himnuszt!
Himnuszunk, reméljük, vasárnap is felcsendül majd Görbics Gábor tiszteletére!

Eredmények

K-1

63,5 kg. HABASH ANTOINE – Viktor Mihajlov (Oroszország) 3:0 világbajnoki döntő

Low-kick

67 kg GÖRBICS GÁBOR – Remzija Dacsics (Montenegro) W.O. a döntőbe jutásért

Szombati mérkőzés:

Low-kick
67 kg. Görbics Gábor – Andrei kamionak (Fehéroroszország) világbajnoki döntő