Hálás bemutatkozó egy szomorú csapatban

F1

2015. július 24. péntek, 21:38

Szerző: Strommer Benjamin

A Magyar Nagydíjon gyászol Jules Bianchi egykori alakulata, a Marussia Manor, amelynek színeiben először vezetett F1-es hétvégén a két évvel ezelőtti GP2-es bajnok.

Hiába nyerte meg az elsődleges utánpótlás-szériát 2013-ban Fabio Leimer, sokáig úgy tűnt, az ő sorsa lehet a legsanyarúbb bármelyik GP2-es bajnok közül – akiknek nem megy túl jól mostanában, Romain Grosjean (2011) óta egyikük sem jutott versenyzői üléshez –, még egy tesztpilótai szerződést sem tudott összegyűjteni. A közelmúltban azonban a Manor tartalékosává nevezték ki, a Magyar Nagydíj első szabadedzésén pedig Formula-1-es versenyhétvége keretein belül is autóba ülhetett.

„Nagyon jó volt megkapni az első lehetőségem a csapattal, köszönet illeti őket, hogy ezt egy ilyen nehéz hétvégén vállalták el” – kezdte a 26 éves svájci, aki egy másodperccel maradt el csapattársától, Will Stevenstől. „Boldog vagyok, hogy hamar fel tudtam venni a sebességet. Jól éreztem magam az autóban, és kellemes érzés, hogy visszajelzéseimmel segíthetem a csapatot a hétvége kezdetén. Jó ismét versenyautóban ülni.”

A Manor hivatalos sajtóközleményéből kitűnik a szimpatikus mondat: „A legfontosabb hír az, hogy Sergio Perez nem sérült meg drámai balesete során.” A csapat gyászol Magyarországon, a tavalyi Japán Nagydíjon elszenvedett balesete következtében Jules Bianchi egy héttel ezelőtt hunyt el.

Érthető, hogy John Booth csapatfőnök gondolatai elsősorban körülötte forogtak: „Az elmúlt néhány nap különösen nehéz volt a csapattagok számára, de nagyon büszke vagyok arra, ahogy mindenki reagált az óriási hiányérzetre a fókusszal, amely szükséges egy nagydíjhétvége kezdetén. De ezekben a szomorú időkben is számtalan boldog emlékünk van Jules-ről, a visszaemlékezés ezekre a hihetetlen történésekre pedig segít minket. Egy ilyen örömteli pillanat épp innen, a Hungaroringről származik tavalyról, ahol Jules fantasztikus kvalifikációval jutott be a Q2-be” – emlékezett a 60 éves szakember.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: