A Lotusnak a fejlesztés helyett már az eladáson jár az esze?

Romain Grosjean (Fotó: Moy / XPB Images)

Romain Grosjean (Fotó: Moy / XPB Images)

Nem mutatott különösebben jó formát a Lotus a Magyar Nagydíj pénteki edzésnapján. Versenyzői nem tudtak a top tízbe kerülni, ráadásul napjuk eleve rosszul indult: az első edzés előtt nem kisebb konfliktusuk támadt a gumibeszállító Pirellivel az irányukba felhalmozott tartozásuk miatt.

A csapatoknak összesen 2,3 millió eurót kell fizetniük a gumikért egy évben. Miután a Lotus késett az adott részlet kifizetésével, a Pirelli úgy döntött, azzal gyakorol nyomást rájuk, hogy nem ad gumikat nekik. Végül közös nevezőre jutottak, így az enstone-iak részt tudtak venni az első szabadedzésen. Romain Grosjean azonban elárulta, a közjáték kissé visszavetette őket a munkában. Az abroncsoknak ugyanis két órával az edzés előtt már a gumipaplanokban kell melegedniük – így készítik elő őket egy átlagos napon. Miután erre a csapatnak most alig egy órája volt, az első edzésük lényegében nem is ért sokat. „Nem tudtunk semmit tanulni a második edzésre, és az autó egyensúlya sem stimmelt” – nyilatkozta a nap végén Grosjean.

Majd elárulta, nem csupán az istálló anyagi problémái, de bizonytalan jövőképe is egyre rosszabbul hat teljesítményükre. „Nem úgy megy a fejlesztés, ahogy kellene. Sok ötletünk van, a szélcsatornában, a tervező részlegen is mindenki remekül dolgozik, de jelenleg ezeket nem lehet a pályára vinni. Másfelől pedig ha azon gondolkodsz, hogy eladod a csapatot, nem fogsz már több pénzt ölni bele, mert az csak veszteség” – utalt arra, hogy Gerard Lopez tulajdonos már jó ideje tárgyalásokat folytat a Renault-val a csapat eladásáról, mely újra a franciák gyári alakulatává válhat ezzel.

„Jelenleg csak várakozunk, de remélhetőleg hamarosan megtudjuk, merre tovább. Az alapok jók, a tavalyi év után nagyon mélyről jöttünk vissza. Ebből kitűnik, hogy értik, mi a probléma, és van is rá megoldás. Csakhogy amíg nem tisztázódik, hogyan tovább, nem leszünk képesek javítani az autó teljesítményén” – fejtette ki véleményét Grosjean.

Csapata visszaesése pedig valóban kézzelfogható. Miközben a Force India a B-autójával a mezőny végéről fokozatosan felkapaszkodott a középmezőnybe, s a Toro Rosso is kiváló autóval rendelkezik, a megtorpant Lotus egyre nehezebb helyzetbe kerül. „Ez mindenkit bosszant. A mérnökök szeretnék megvalósítani az ötleteiket, hogy feltehessék az újításokat az autóra, és lássák, működnek-e. A versenyző pedig szeretne jobb teljesítményt, hogy az autó gyorsabbá váljon. Természetesen ez nem ideális helyzet, de ez egy átmeneti időszak, és hamarosan talán jobb lesz.”

Miközben Pastor Maldonado úgy véli, a Hungaroringen a nehéz kezdés ellenére is reális célkitűzés a 7-8. hely megszerzése, Grosjean jóval pesszimistább a folytatást illetően. „Valószínűleg nem fogunk bejutni a Q3-ba az időmérőn. Ami a versenyt illeti, pedig még rosszabbnak tűnik a helyzetünk.”

Forrás: www.telesport.hu – RSS