Bizony jó napja lenne a kispesti piac kofáinak, ha cirka 30 millió dollárral a zsebemben rugaszkodnék neki a szombati bevásárlásnak. De nem fenyeget ez a veszély! Ellenben ugyanennyi pénzzel a zsebében vág neki a Lovie Smith, Jason Licht duó a szabad játékosok piacának. S erre már csak bő tíz napot kell várni.
Kicsit azért vakarja is a fejét az ember, mert hát ez baromi sok pénz. De, hogy a sok pénzt lehet rosszul is elkölteni azt éppen az elmúlt FA piac alatt láthattuk szeretett csapatunk stábjától. Illetve meglátni csak később láttuk meg, mert akkor még reménykedtünk. Most azért jó lenne nem mellényúlni a dolgoknak, mert annak a csapat cap helyzetére is csúnya hatása lenne. Azt sem árt figyelembe venni, hogy az 1/1 jó dolog ugyan, de az ott kiválasztott játékos cirka 4 és 7 millió között fogja valahol megterhelni a sapkát. Mindezt minimum 4 éven át, s ezek az összegek mind garantált bért fognak jelenteni. A választás tehát óriási felelősséggel is jár. Ha mellényúlunk, akkor jó ideig büdi marad a kezünk.






