Hamilton 100%-ig bízik a szerelőiben

F1

2016. május 13. péntek, 08:38

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A regnáló F1-es világbajnok szerint nem a szerelőcsere okozza technikai problémáit, maximálisan bízik az embereiben, akik rendkívül keményen dolgoznak – nekik szeretne eredményt hozni.

A címvédő Lewis Hamiltontól megkérdezték a Spanyol Nagydíj helyszínén, hogy szerinte a télen történt szerelőcserék okozzák-e technikai problémáit – mint ismert, Toto Wolff több embert is megcserélt Rosberg, illetve Hamilton garázsában. A brit pilóta természetesen egyértelműen kijelentette, hogy ilyenről nins szó és nem is gondol olyanra, hogy visszacseréljék a szerelőket.

“Nem figyelek ilyenre, nincs ilyen vágyam, hogy bárkit is cseréljünk. Az eddigi technikai problémáimhoz semmi köze a szerelőknek” – mondta Hamilton. “Fantasztikus munkát végeztek Nicónak és nekem is is az elmúlt három és fél évben, ez pedig nem semmi… 100%-ig megbízom a csapatomban és ezekben a srácokban” – tette hozzá.

HamiltonWolff

“Remélem, hogy egyszerűen csak balszerencsém volt, valamint azt is remélem, hogy ezen most már túlvagyunk és látni fogjuk a kemény munka eredményét. Rendkívül keményen dolgoztak azon, hogy összecsiszolódjunk és persze ez fordítva is igaz. Nagyon tiszteljük egymást. Azon vagyok, hogy valami látványos dolgot szállítsak nekik” – magyarázta tovább a helyzetet Hamilton.

A Mercedes szerint az istálló éjt nappallá téve dolgozott azon az elmúlt szűk két hétben, hogy az utóbbi két versenyhétvégén tapasztalt technikai problémát megoldja Hamilton autójában – mint ismert, a címvédőnek kétszer egymás után ugyanaz volt a problémáj, Nico Rosberg számára viszont eddig minden tökéletesen alakul…

Forrás: www.formula.hu – RSS