„Nem lettem Trapattoni”

Szombaton Románia ellen kezdi meg az Eb-selejtezőt az U17-es válogatott. A tétmeccsen vezetőedzőként most debütáló Szélesi Zoltán bízik abban, hogy továbbjutást ünnepelhet a minitorna végén a fiúkkal.

Nagy-Pál Tamás Komoly kihívás előtt áll az U17-es válogatott (címlapfotó: mlsz.hu), ugyanis – Románia ellen – holnap kezdi meg Telkiben  az Európa-bajnokság selejtezőjének első szakaszát. A folytatásban Szlovákia és Grúzia lesz az ellenfél.

Szélesi Zoltán szövetségi edző júliusban találkozott először a játékosokkal. „Akkor még inkább szoktuk egymást, az új ritmust, az új elvárásokat, illetve jártam a meccseket, mert szerettem volna átfogó képet kapni , és a saját döntés alapján összeállítani a keretet.”

magyar U17

A macedónok ellen már jól ment a játék  •  Forrás: mlsz.hu

Aztán jött a minden évben megrendezett Telki-kupa, amely nem sikerült a legfényesebben. „Valóban nem volt az igazi az első benyomás. És itt kizárólag a játék képére gondolok, mert a mentalitással minden rendben volt. Varázsütésre persze semmit nem lehet megváltoztatni, főleg, hogy a fiúk az év nagy részében a klubjukban készülnek. Ahány akadémia, annyi elképzelés, azonban nekünk a válogatott fazonját kell követnünk, amellyel szeretnénk sikeresek lenni a nemzetközi porondon. Annak megfelelően már az alapoktól kezdtük el a gyakorlást: az átvételekkel, a passzokkal, a labda nélküli mozgásokkal, a csapatrészek távolságával védekezésben és támadásban. Gyakorlatilag az ábécé minden betűjén végigmentünk, hogy az alapdolgok készségszintre fejlődjenek.”

Elmondta, hogy a játékosok vevők voltak mindenre, mert tudták: a fejlődésüket szolgálja. Az eredményeken is meglátszott, hiszen a Macedónia és Írország elleni páros mérkőzések egyikén sem kaptak gólt, ellenben három győzelmet begyűjtöttek. „Nem volt egyszerű dolgom a kerethirdetéskor. Nincsenek világsztárjaink, nálunk senki nem játszik a Real Madridban, mint a románoknál, de mindenki nagyon jól dolgozott. A fegyverünk a csapategység lehet, az együttes védekezés és támadás, az egymásért való küzdés, a gyors, egy-kétérintős játék.”

Szélesi remek kapcsolatot alakított ki a klubedzőkkel. Volt olyan, aki csak azért szerepeltette másik poszton játékosát, mert a szövetségi edző a válogatott miatt megkérte rá – mindenki partner volt.

„Most van egyfajta nyomás a fiúkon, hiszen mégiscsak Eb-selejtezőre készülünk. Ráadásul azzal is meg kellett birkózniuk, hogy az aktuális forma alapján állítottam össze a keretet. Hiába játszott valaki kitűnően múlt hétvégén az MTK–Győr bajnokin, ha ebben a pillanatban nem tud úgy teljesíteni. Ez az a harc, ami felkészíti őket a felnőttfutballra.”

A 28-szoros válogatott játékos szerint a mai fiatalok már nem tulajdonítanak akkora történelmi jelentőséget a magyar–román párharcnak. „Az már annál inkább motiválja őket, ha azt mondom: egy évvel ezelőtt volt az az ominózus vereség a románoktól. Vissza kellene vágni!”

Az ellenfélt feltérképezése is a segítségükre van. „Késedi Gáborék minden fellelhető felvételt a rendelkezésünkre bocsátottak. NASA-technológiával dolgozhatunk. A viccet félretéve: mindez csak kiegészítő lehetőség. Nem az a legfontosabb, hogy milyen felállásban játszanak a románok, ugyanis hat nap alatt három olyan ritmusú meccsen kell helyt állnunk, melyhez még egyen sincsenek hozzászokva a fiúk. Nemcsak fizikálisan, de lélekben is fel kell dolgozni.”

A szakembert egyébként időközben Bernd Storck szövetségi kapitány meghívta a pótselejtezőre készülő felnőtt válogatott stábjába, de szerinte emiatt az égvilágon semmi nem változott. „Én ugyanaz a Szélesi Zoltán vagyok, mint eddig, nem lettem Trapattoni. Kőkeményen tanulok, megpróbálom felhasználni azt a tudást, amelyet a játékos pályafutásom alatt szedtem fel, illetve, amit azóta. Tanulok a magyar és német kollégáktól, tanulok a szövetségi edzőktől, de másoktól is. Inkább az motiválja a srácokat, nem az, hogy a felnőttstáb tagja lettem.”

A cél pedig nem lehet más, mint az első két vagy az öt legjobb csoportharmadik hely valamelyikén végezni a hazai selejtezőn, amely továbbjutást ér az elitkörbe. De ismerve a román és a szlovák utánpótlás erejét: nem tűnik egyszerű feladatnak.

A KERET
Kapusok: Varga Ádám (FTC), Bese Balázs (MTK Budapest), Berla Attila (Honvéd-MFA)
Védők: Erdélyi Botond (Honvéd-MFA), Farkas Máté (Aadorf), Virág Ákos (DVSC), Szekeres Pál (MTK Budapest), Falusy Bálint (Honvéd-MFA), Berdó Máté (MTK Budapest), Deutsch László (Puskás Akadémia), Gajda Márk (Honvéd-MFA)
Középpályások: Stoiacovici Dávid (Honvéd-MFA), Kiss Bence (Illés Akadémia), Pintyi Roland (FTC), Németh Gergő (Sturm Graz), Takács Martin (FTC).
Támadók: Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia), Pratsler Benjamin (Honvéd-MFA), Horváth Olivér (MTK Budapest), Palincsár Martin (MTK Budapest), Kun Bertalan (PSV), Lakatos István (FTC), Bence Márk (Vasas), Szabó Levente (Atalanta), Tímári Norman (Puskás Akadémia), Kundrák Norbert (Honvéd-MFA).
♦ ♦ ♦
A PROGRAM
Október 24., szombat: Magyarország-Románia, 13.15, Telki; Grúzia-Szlovákia, 13.30, Dabas
Október 26., hétfő: Magyarország-Szlovákia, 13.30, Felcsút; Románia-Grúzia, 13.30, Dabas
Október 29., csütörtök: Grúzia-Magyarország, 13.30, Felcsút; Szlovákia-Románia, 13.30, Dabas

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS