Hamilton: Én akkor se használom a halót, ha bevezetik

F1

2016. március 5. szombat, 12:31

Lewis Hamilton minden jel szerint keresztes háborút hirdetett a héten a Ferrari által kipróbált új fejvédő elem ellen. Ha kötelezővé teszik, a Mercedes britjét nem lesz könnyű rávenni, hogy beüljön egy ilyen autóba.

Az FIA 2017-től mindenképpen szeretné ellátni az F1-es autókat egy eszközzel, amely megvédi a pilóták fejét bizonyos sérülésektől. A héten Barcelonában kipróbál halo-koncepció pedig olyannyira megosztotta a pilótákat, hogy ennél jobban talán már nem is lehetne. Sebastian Vettel és Nico Rosberg például támogatják a bevezetését, Nico Hülkenberg és Lewis Hamilton viszont nagy erőkkel ellene kampányolnak. A brit a héten tett heves ellenkezését most egy továbbival fejelte meg, egyértelműsítve, hogy ő vállalja a halo használata nélkül rá leselkedő fokozottabb balesetveszélyt is.

rq29l1xc37tkimkd983b

„Ha megjelenik a sportban, nagyon remélem, hogy opcionális lesz a használata, mert én biztosan nem fogom ezt fölrakatni az autómra. Őszintén remélem azt is, hogy nem ez a végleges verzió” – fogalmazott a brit pénteken Barcelonában. „És egyébként is a versenyző védelmét szolgálja, tehát mindenkinek egyénileg kellene döntenie a használatáról. Én olyannak szeretem a helyzetet, ahogy jelenleg kinéz, és amikor beülök az autóba, tisztában vagyok a veszéllyel.”

„A biztonság tényleg nagyon-nagyon fontos, de a versenyzéssel mindenképpen kockázatot vállalunk, és mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mennyit vállal be. Ami engem illet, sokkal inkább vezetnék ez az eszköz nélkül, és szembenéznék a nagyobb kockázattal.”

Forrás: www.formula.hu – RSS