Hamilton játszott a mezőnnyel a Ringen?

F1

2016. július 25. hétfő, 13:04

A háromszoros F1-es világbajnok a parádés rajt után tökéletesen az ellenőrzése alatt tartotta a Magyar Nagydíjat – akkor óvatoskodott, amikor kellett és akkor sietett, amikor kellett.

Lewis Hamilton folytatta remek szériáját a Magyar Nagydíjon, a rajtnál megelőzte Nico Rosberget, majd végig kontrollálta a futamot és egy hibát leszámítva különösebb izgalom nélkül ért be elsőként, csapattársát megelőzve. A háromszoros világbajnok ezzel idén először vezeti a tabellát.

A győzelemnek persze voltak kulcsmomentumai. Az egyik ilyen nyilván a rajt volt, ahol csapattársa elé került – ezzel egyrészt nála volt a taktikai előny, másrészt borzasztóan nehéz előzni a Hungaroringen, így jelentősen megnövelte esélyeit. Ez különösen azért is volt számára fontos, mert már a szezon felén is túl vagyunk, de jó rajtot még nem igazán láttunk Hamiltontól, csak hibákat, vagy maximum átlagos startokat – most viszont megelőzte Rosberget és Ricciardo támadását is visszaverte.

Lue

“Valójában az első öt egyaránt jól rajtolt és az első kanyarhoz nagyon egyszerre értek oda” – mondta erről Paddy Lowe. “Nem tűnik túl hosszúnak a célegyenes, de valójában az ötödik leghosszabb, alig száz méterrel rövidebb a barcelonainál. Szóval úgy tűnt, hogy Lewis elveszíti a helyét Ricciardóval szemben, de végül megőrizte azt, míg Nico ténylegesen is elvesztette, de egy szenzációs manőverrel azonnal visszaszerezte.”

A másik kulcspillanat pedig az a bizonyos pont volt, amikor Hamiltonra rászóltak, hogy gyorsítson, különben Rosberget kell kihozniuk előbb a boxba. Az első etap során 2,5 másodperc körül volt a brit előnye, ám a kerékcserék után ez egy másodpercre olvadt, Ricciardo pedig elkezdte megközelíteni a másik Mercedest. Hamilton ekkor ritmust váltott és ismét magabiztosabbá tette előnyét, leszakítva Rosberget és Ricciardót is – mielőtt bármelyikük komolyabb reményeket táplálhatott volna…

A Red Bull aztán kockáztatott és nagyon korán hozta ki Ricciardót, amellyel nyomást helyeztek a Mercedesre – ugyan Christian Horner szerint csak Vettel ellen védekeztek, az eltérő stratégia miatt a Mercedes sem lehetett biztos a dolgában. Hamilton ekkor emelt a tempón és tette egyértelműmé, hogy úgy alakítja a forgatókönyvet, ahogy ő és csapata szeretné…

Gutierrez lekörözése, valamint egy hiba okozott némi zavart a britnél, aki szerint egyszerűen csak egy bukkanón fékezett az esetnél – minden más körben vagy előtte, vagy utána lassított, de akkor pontosan ott állt bele a pedálba és emiatt blokkoltak a kerekei. Azonban mindkét nem várt esemény után azonnal, maximum két kör alatt kiépítette előnyét Rosberggel szemben, aki csak ezekben a pillanatokban érezhette magát közel csapattársához – valójában azonban nem volt esélye…

Forrás: www.formula.hu – RSS