Hamilton ötödször szerzett pole-t Kanadában

F1

2016. június 11. szombat, 20:06

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Bár a hajrában már egyikük sem tudott javítani, mégis szoros küzdelmet hozott a Kanadai Nagydíj időmérője a két Mercedes között. Lewis Hamilton végül hajszállal jobb volt csapattársánál, így ő várhatja a legjobb helyzetből a vasárnapi futamot.

ham

Az időmérő ezúttal csak 21 résztvevővel kezdődött, Kevin Magnussen ugyanis a harmadik edzésen elszenvedett balesete miatt nem tudott pályára lépni. Na nem ő sérült, hanem az autója, mégpedig olyannyira, hogy a Renault-nak egy másik karosszéria felhasználásával kell azt újjáépítenie, így a dán a futamot csak a bokszból kezdheti majd meg.

A Q1 búcsúzóinak névsora senkit nem érhetett meglepetésként, hiszen a másik Renault, Jolyon Palmer mellett a két Sauber és Manor futották a leggyengébb időket, a pályán azonban a megszokottnál nagyobb volt a kapkodás az első percekben, hiszen a mezőny az eső érkezésétől tartott. A csapadék meg is érkezett az utolsó percekre, így a hajrában már senki nem tudott javítani, és Rio Haryanto még a fallal is megejtett egy kellemetlen, defektet érő találkozót.

A második szakaszra nem folytatódott az esőzés, továbbra is a lila oldalfalú gumikor folytatódhatott a csata, de igazán csak a piros zászlós periódus után, amire amiatt volt szükség, mert az első percekben Carlos Sainz hibázott és odacsapta Toro Rossóját a Bajnokok Falához. Az élen Hamilton csak 18 ezreddel futott jobb időt Rosbergnél, mögöttük pedig szorosan követték egymást a Red Bullok, a Williamsek és a Ferrarik. Fernando Alonso zsinórban harmadszor juttatta be a Q3-ba a McLarent, ám Buttonnak ez most sem sikerült.

Az időmérő fináléjában hamar teljes bizonyossággal kijelenthettük, hogy ezúttal Monacóval ellentétben senki nem lesz képes harcba szállni a pole-ért a Mercedesekkel. Az első körök után Hamilton 62 ezreddel vezetett Rosberg előtt, az ideiglenes harmadik helyet elfoglaló Verstappennek azonban már hat tizedre rúgott a lemaradása. Érdekes módon aztán a brackley-iek egyik pilótája sem tudott javítani az idején az utolsó gyorskörében. Hamilton hiába futott legjobb részidőt az első és harmadik szektorban, ez sem volt elég, míg Rosberg a kör kezdetekor hibázott, így ő meg is szakította menetét és azonnal visszahajtott a bokszba. Az eredmény így az első sort illetően nem változott, Hamilton ötödször szerezte meg az első rajthelyet első F1-es győzelmének színhelyén. A harmadik helyre a sokat javító Vettel jött be, akit Ricciardo, Verstappen és Raikkönen követ.

 

EasyCapture1

Forrás: www.formula.hu – RSS