Hamilton-Rosberg belharc: Van egy határ

F1

2016. augusztus 21. vasárnap, 17:27

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Toto Wolff szerint a két Mercedes összes ütközésének megvolt a maga oka, de már nem akarnak többé elemezni ilyen eseteket: van egy szint, ahol már nem érdekli a magyarázat.

Lewis Hamilton és Nico Rosberg idei csatározásai többször is azt eredményezték, hogy összeért a két autó – hol komolyabb, hol kevésbé komolyabb következményekkel. Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója elemezte az eddigi eseményeket.

Merci

“Spanyolország kissé meglepő volt” – emlékezett vissza a barcelonai kettős kiesésre Wolff. “Az egy teljes csőd lett azzal az autóval, amely képes volt kettős győzelmet aratni azon a pályán és ilyet sem én, sem a csapat nagy része nem tapasztalt még eddig. Ez ugyan lehetővé tette, hogy a jövő egyik világbajnoka megszerezze első győzelmét, de bár jót tett a Formula-1-nek, nem ezt vártuk.”

“Úgy éreztük, hogy ennek előbb-utóbb be kellett következnie. Ez fakad abból, ha folyamatosan feszegeted a határokat, szerencsétlen eset volt minden szempontból. Azonban a montreali eset már durva volt” – tért rá a kanadai történetre, amikor a rajtnál ért össze a két pilóta és Rosberg sok pozíciót vesztett emiatt.

“Végül jól jöttünk ki belőle és jött Ausztria, amiről azt gondoltuk, hogy nem történhet meg. Úgy hittük, hogy megtanulták a leckét, de itt nagyon úgy tűnt, hogy nem. Nem akarsz egy őrző kutyát az autóban és nem akarod, hogy túl óvatosak legyenek. Szerintem mindegyik esetnek megvan a magyarázata, de van egy szint (és ezt Ausztria után elértük), amikor úgy döntöttünk, hogy többé nem akarjuk ezeket elemezni. Egyszerűen csak nem akarunk ütközéseket.”

Forrás: www.formula.hu – RSS