Hansen nyert, Solberg szenvedett Isztambulban

Ralikrossz

2015. október 4. vasárnap, 17:32

Timmy Hansen idei harmadik győzelmét szerezte a Ralikrossz-világbajnokság törökországi futamán, amit az isztambuli egykori F1-es pálya egy részén rendeztek ezen a hétvégén.

12144719_1118277678184725_550192659366965707_n

A döntőben Hansennek mondhatni könnyű dolga volt, miután a hatfős mezőnyből három ellenfele már az első körben bajba került. Mattias Ekström összeütközött csapattársával, Anton Marklunddal, valamint a Peugeot-t vezető Davy Jeanney-vel, aminek eredményeként Marklund kiállni kényszerült, de a másik két résztvevő is megpördült és időt vesztett.

A kalamajkából kimaradó trió osztozott így a dobogón. Hansen lett az első, akinek a végén azért még védekeznie kellett a rá felzárkózó Andreas Bakkerud ellen, míg Johan Kristoffersson tisztes távolságból jött be a harmadik helyre.

Petter Solberg ezúttal a döntőbe sem jutott be, technikai hiba miatt már az előfutamban a mezőny végére esett, így lecsúszott a továbbjutásról.

 

A döntő végeredménye:

1 Timmy Hansen Peugeot 6:02.470
2 Andreas Bakkerud Ford 0.277
3 Johan Kristoffersson Volkswagen 2.470
4 Mattias Ekstrom Audi 9.562
5 Davy Jeanney Peugeot 9.987
6 Anton Marklund Audi 6 kör

Forrás: www.formula.hu – RSS