Harcedzett sumózók Lengyelországban, Japánban és Szaúd-Arábiában

Két szumós, Buzás Patrik (85 kg) és Pap Arnold (nehézsúly) indul a Szaúd-Arábiában megrendezendő Küzdősportok Világjátékán. Mindketten prémium kategóriás felkészülési állomásokkal hangolódnak a multisport versenyre, hiszen előbb az Európa-bajnokságon, majd a világbajnokságon bizonyíthatnak.

Buzás Patrik

Buzás Patrik abban bízik, hogy tud majd meglepetést okozni.

„Az egész évem a Küzdősportok Világjátékára lett összerakva. Az Eb-n és a vb-n is az a cél, hogy a szaúdi játékokra legyek csúcsformában. Ismerve az ellenfeleket, úgy gondolom, hogy egy-két meglepetéssel tudok majd szolgálni” – mondta Buzás.

Pap Arnold az éremszerzésben reménykedik.

„Az élsportban közel 20 évem van benne. Sokat várok a Küzdősportok Világjátékától. Jó formában vagyok, heti háromszor edzem szűkebb környezetemben Pécsett, emellett Érdre is elmegyek rendszeresen válogatott tréningekre, és a hazai szumó atyjához, Rovnyai Jani bácsihoz is járok” – nyilatkozta Pap Arnold.

Pap Arnold

„A legutóbbi multisport versenyen többször nem jött ki nekünk a lépés, ideje, hogy forduljon a kocka” – ezt már Ancsin László, a Magyar Szumó Szakszövetség elnöke mondta. „Az Európa Játékokon több ötödik helyezés volt, közel voltunk sok dobogós helyhez, ezúttal bízom abban, hogy a magyar szumósok markánsabb nyomot hagynak majd…”- tette hozzá a sportvezető.

A szumó Eb-t e hét végén, a lengyelország Krotoszinban, a vb-t pedig októberben, Tokióban rendezik meg.

Magyarországon a hazai csapat koordinációjáért a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) felel. A szervezet korábban grapplingesek, szkanderosok, és egy jiu-jitsus indulását jelentette be az október 20-án kezdődő játékokra, melynek Szaúd-Arábia fővárosa, Rijad ad otthont, a teljes magyar delegáció kiutazását pedig a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága támogatja.

(sportbánya)

Post Views: 9

JochaPress