Párizs 2024 – Az oroszok nem bojkottálják az olimpiát

MH/MTI
2023. szeptember 15. péntek. 13:37
Frissítve: 2023. szeptember 15. 14:06

Bár egyelőre nincs hivatalos NOB-határozat részvételük engedélyezésének ügyében, Oroszország bejelentette: sportolói semmiképpen nem fogják bojkottálni a jövő nyári, párizsi olimpiát.

Moszkva álláspontjáról Sztanyiszlav Pozdnyakov, az Orosz Olimpiai Bizottság (OKR) elnöke beszélt az OKR elnökségi ülésén. Az olimpiai bajnok kardvívóból lett sportvezető úgy fogalmazott, hogy „a bojkott a semmibe vezető út”.

„Az 1980-as moszkvai ötkarikás játékok bojkottja senkinek nem hozott hasznot. Ez nem változtatott sem a Szovjetunió, sem az Egyesült Államok politikáján, áldozatul csak a versenyekre készülő sportolók estek” – jelentette ki Pozdnyakov, akinek szavai szerint az egyik legnagyobb áldozat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jelenlegi vezetője, Thomas Bach volt. „Világbajnokként nem indulhatott a moszkvai olimpián.”

A NOB még nem hozott végleges döntést arról, hogy Oroszország és az ukrajnai háborúban Moszkvát segítő Fehéroroszország sportolói rajthoz állhatnak-e a párizsi olimpián. A 2024-es játékokat július 26. és augusztus 11. között rendezik a francia fővárosban.

írta a Magyar HÍrlap