Hárman veretlenek

A leányok junior-kosárlabdabajnokságának véget ért alapszakaszában egy, a kiemelt kadetbajnokságban két veretlen csapatot láthatunk, de utóbbiban még javában folyik a küzdelem.

Lakner Gábor Az ünnepi időszakra leálltak a korosztályos kosárlabda-bajnokságok, mi pedig szemügyre vesszük, honnan folytatják a csapatok. Másodikként a leány junior- és a kiemelt kadetbajnokság következik.

Csata serdülő Duri

A BEAC és a Csata közös juniorcsapata is száguld

A leány-juniorbajnokságban véget ért az alapszakasz, amelynek kiemelt A és B csoportjában hat-hat csapat csatázott. Az A jelű hatosban a BEAC-Újbuda és a Csata DSE közös alakulata végzett az élen, mindössze egy vereséggel. Tursics Krisztián együttese Miskolcon kapott ki, meglehetősen tartalékos összeállításban, 69-55-re. A Rátgéber Akadémia és a DVTK 7/3-as mérleggel zárt, a Kecskemét négyszer, a Szekszárd háromszor győzött, a PVSK pedig nyeretlen maradt.

A B csoportban a Vasas Akadémia veretlenül győzött, a Százhalombattai KSE és a Soproni Darazsak Akadémia 7/3-as mérleggel követi a listavezetőt. A győri Széchenyi Akadémia négyszer, a Szolnoki MÁV Előre kétszer győzött, a BEAC-Újbuda külön együttese pedig nyeretlen maradt az alapszakaszban.

A kiemelt leány-kadetbajnokság még tart, nyugaton a Csata DSE A csapata minden eddigi mérkőzésén győztesen hagyta el a pályát. A Rátgéber Akadémia két, a Soproni Darazsak Akadémia három, Szekszárd pedig négy vereséget könyvelhetett el. A PVSK mindössze egyszer győzött, a Dávid Kornél KA pedig egyelőre nyeretlen.

Keleten egyedüli csapatként a DVTK százszázalékos, a Vasas Akadémia és a Csata DSE serdülőjátékosokból álló, B együttese egyaránt kétszer talált legyőzőre. A Kecskeméti KA eggyel többször – háromszor – győzött, mint a Nyíregyházi Kosársuli, a BEAC-Újbuda gárdája pedig eddig mindössze egyszer hagyta el győztesen a pályát.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS